Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig
A Duna különösen a felső, lazább talajú részén nagyon sok területet „szegett el", sőt még falut is pusztított a partszaggatás. (Ásvány községet 1856-ban kellett áttelepíteni.) A partokat rőzseművekkel (pősökkel) igyekeztek védeni. Kútásás, házépítés közben gyakran találtak régi pősmaradványo- kat Halászin, Dunakilitin és Ásványon. A Duna kiöntései ellen úgy próbáltak védekezni, hogy az épületeket összehordott feltöltésre építették, hogy ne érje el őket az árvíz. Találtak a Szigetközben állítólag római és népvándorlás kori gátmaradványokat is. A közelebbi múltból pedig tudjuk, hogy a sűrűn lakott Szigetközben, éppúgy, mint a szemben levő Csallóközben is, az ország egyik legkorábbi árvédelmi szervezete található. A XVIII. században már sok községet körgát védett, melyek közül legrégibb a Kilitit védő gát volt. Az árvíz elleni védekezés jelei az 1569., 1658., 1760. és az 1789. évi pusztító árvizekről szóló feljegyzések is, melyek legtöbbje jeges árvíz volt. A XIX. század elején már egyes uradalmak is építettek gátakat, melyek az 1830-as években 15,4 km hosszú, nem teljesen ösz- szefüggő védvonallá fejlődtek. Később községek alakítottak érdekeltségeket és építettek töltést. Hat község: Darnó, Kisbodak, Lipót, Püski, Remete és Zselyi „Dunai véd- gátak fenntartására egyesült szövetkezet"-et alkottak. Ezenkívül volt még külön Kis- Duna jobb és bal parti érdekeltség. A Szigetköz területén 4 kisebb érdekeltség volt, amelyek töltéseket építettek és tartottak fenn.177- 162 De nemcsak az árvizek ellen védekezek, hanem már 1850-ben 92 km hosszú belvízcsatorna-hálózat is volt itt, melyek a régi holtmedrek felhasználásával készültek. Mikor a Felső-Duna szabályozása készült, az árvízvédelem kérdését is egységesen kívánták rendezni. Ezért 1892-ben a 4 érdekeltséget hivatalból egyesítették és megalakították a Szigetközi Ármentesítő Társulatot. A régi, elégtelen méretű töltéseket egységes vonalozással szabványméretekre építették ki. 1893—95 között 93,7 km hosszú töltés épült, 59,4 km a Nagy-Duna jobb partján, 34,3 km pedig a Mosoni-Duna bal partján a visszaduzzasztás határáig. Összesen 2,5 millió m3 földmunkát végeztek. A töltésekbe 5 csőzsilip épült a belvizek levezetésére. 11.14. ábra. A dunai töltés fejlődése Kisbodak- Cikola között Az árvédelmi töltéseket két nagy árvíz is próbára tette. 1897 augusztusában a legalsó csúcspont közelében. Véneknél töltésszakadás volt, minek következtében a Szigetköz alsó részén sok kárt okózva 16 000 kát. holdat elöntött a víz, Két év múlva, 1899 szeptemberében még nagyobb árvíz jött, mely Patkányosnál szakította át a töltést és újból elöntötte a Szigetköz alsó részét. Az 1954. évi árvízkatasztrófa, mely még mindany- nyiunk élénk emlékezetében él, végigseperte és elpusztította a Szigetköz nagy részét. Az árvizek után megerősítették és magasították az árvédelmi töltés nagy részét, így 1899-ben, majd az 1954. évi árvíz tanulságai alapján mintegy 1,0 m-rel, a buzgárok elleni védelem érdekében pedig méreteit is megnövelték. Ezek a töltésméretek lehetővé tették, hogy a minden eddiginél hosszabb ideig tartó, 1965. évi nagy árvíz ellen már sikerült a töltést megvédeni (14. ábra). A belvízcsatorna-hálózatot 1898 után kezdték kiépíteni. Ehhez a felső részen a kanyargós holtágakat is felhasználták oly módon, hogy azok zátonylerakódásait átvágták. A Szigetköz laza, áteresztő altalaja a belvízlevezetést különleges, súlyponti kérdéssé tette. A Duna árvize esetén a töltések alatt, a talajban olyan sok víz szivárgott át, hogy a mélyebb fekvésű területeket még olyankor is elöntötte, amikor nem is volt számbavehető csapadék. Az eltávolítandó belvíz tehát sokkal több, mint más, normális talajú öblözetben. A belvíz elvezetése pedig azért is fontos volt, mert a Dunán éppen tenyészidőben jelentkezik a „zöld ár", amikor a felfakadó talajvizek sok kárt tesznek. A Szigetköz felső, ÉNY-i felén jobb volt a helyzet, mert a rajkai zsilip megépítése óta a Mosoni-Duna mindig alacsony vízállású és ide a belvizek mindenkor szivattyúzás nélkül bevezethetők. A nováki. hédervár—darnói és a zsejkei belvízrendszerekben, melyeknek csatornáit régi medreken vezették a Mosoni-Duna felé, nincsenek szivattyútelepek (15. ábra). A három belvízrendszer (az ábrán a, b, c) vízgyűjtője 99 km2, az egész szigetközi belvízgyűjtő 45%-a. Kivételt képez a zsejkei, melynek torkolatához 1911—13-ban 0,3 m3/s teljesítményű gőzerejű szivattyút építettek (azóta is kihasználatlan, 1926 óta nem volt üzemben). A szigetközi belvízlevezető főcsatornák 1896—1900 között épültek és a töltésekben épített zsilipeken át vezették a vizet a Mosoni-Dunába. A legfontosabb főcsatorna a nagy-dunai töltés közelében futott végig Ásványtól a szavai zsilipig, a terület legmélyebb pontjáig. Árvízkor, amíg a zsilipeket zárva kellett tartani, természetesen vízborítást szenvedtek e területek. Legelőször Kis176
