Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig
lékág-rendszertől úgy, hogy abba csak közepesnél magasabb vízállás idején juthatott be a víz a párhuzamműveken átbukva. Ahol a párhuzamművek szigetek, vagy partok közelébe értek, ott kőpart-védezetek épültek, melyeknek a lábát kőhányás védte az alámosás ellen. Olyan helyeken, ahol a tervezett szabályozási vonal egy-egy szigeten vezetett keresztül, ún. kődepóniát építettek. Ezek 1 m magas terméskő-rakatok voltak, melyek a szakadó part képződésekor leomlottak és a partnak automatikus védelmet nyújtottak. A párhuzamművek közé eső szigeteket vagy zátonyokat kotrással távolították el és költségkímélés szempontjából, ahol lehetett, a meglevő partvédezeteket beleillesztették a szabályozási vonalba. Készült néhány rövid, teljes átmetszés is. Mindjárt a munkák elején a Duna erős mederváltozásai zavarták meg a tervszerű végrehajtást. Először a Bős—Szap (1820— 1810 fkm) közötti 10 km-es szakaszt akarták munkába venni; de még a munkálatok megkezdése előtt, 1885 őszén a Duna főága a Szap melletti korábbi helyéről átvágott a Bagoméri ágba. Sürgős tervmódosításra volt szükség, melynek során úgy döntöttek, hogy a szapi ágat építik ki főággá és a bagomérit elzárják. A szabályozási vonal pontos helyét még akkor nem rögzítették, ezért a kővel való takarékosság szempontjából a sekélyebb helyeken, távolabb építették meg az elzáró párhuzamművet, még pedig a felső végétől lefelé haladva. Csakhamar rájöttek, hogy amint a nyílás szűkült, a víz a feneket mind erősebben ki- mélyítette. A bagoméri elzárásnál 20 m mély kimosás támadt, és igen sok kő volt szükséges az elzáráshoz. A szerzett tapasztalatok alapján az ilyen elzárásoknál a két végét előre elkészítették és a fenekét vastag kőterítéssel védték meg a kimosás ellen. A bagoméri párhuzammű megépítése után erős mederváltozások keletkeztek, úgyhogy az eredeti elgondolás szerinti szabályozási vonalat már nem lehetett gazdaságosan megvalósítani. Kénytelenek voltak itt éles kanyarulatban vezetni a folyót. A bagoméri éles kanyarulat azóta is a Felső-Duna beteg pontja, azóta is temérdek követ és pénzt emésztett már fel. A hajóút szűk és veszélyes, a jég is megakad és gyakran megrongálja a párhuzamművet. Az első év keserves tapasztalatai alapján elvetették a munkálatok alulról felfelé haladó sorrendjét. Jogosan kellett attól tartani, hogy a fentebb megmozgatott kavics a lejjebb fekvő kész szakaszokat eliszapol- ná. A hajózást is állandóan biztosítani kellett, ezért szükséges volt a hajózási akadályokat soron kívül rendbehozni, a gyakori jégtorlódások helyeit rendezni. A munkálatok sorrendjét a körülményekhez és a mindenkori mederviszonyokhoz alkalmazták, és miután a sodorvonal minden áradás után ide-oda vándorolt, kimosásokat, partszaggatásokat okozott, gyakran volt szükség az alapterv módosítására és kiegészítő munkálatokra. Az éves részletes munkaprogramot Paksy József mérnök készítette nagy körültekintéssel és szakértelemmel. 1887- ben a legrosszabb szakaszt, a Li- pót—Bős közötti 7 km-es vonalrészt vették munkába (1825,5—1818,5 fkm).* 1888- ban a felső részen a Gaicz és Csuny közötti szakasz (1868—1853 fkm) került sorra. 1889-ben a szabályozást folytatták a Montava ligetig (1846,2 fkm). Ugyanebben az évben építették ki a nagybodaki elzárássorozatot az 1830 fkm-nél. 1890-ben a Császárliget és Csölösztő között (1848—1842 fkm) folyt a munka, míg 1891-ben a Kört- vélyes—Nagybodak közötti szakasz (1842— 1830 fkm) szabályozása került sorra. 1892- ben a Dévény—Pozsony (1880—1870 fkm), valamint a Szap—Medve (1810—1805 fkm) közötti szakaszt szabályozták. 1893—94-ben a horvátjárfalusi (1864—1858 fkm), valamint a Medve—Szőgye (1808—1800 fkm) közti szakaszt vették sorra, és a nagy szabályozást 1896-ban a Szőgye—Dunaradvány közötti alsó szakasz munkálataival fejezték be. A Felső-Duna szabályozása során az egyes munkamennyiségeket és költségeket az alábbi táblázat foglalja össze: A munkanemek Tervezett Végrehajtott megnevezése mennyiség kőanyag, m3 2 574 266,5 3 339 789,6 kőburkolat, m2 850 217,9 777 993,4 földmunka, m3 1 170 889,2 863 325,9 kotrás, m3 kőmunkák 5 793 833,6 6 053 218,3 hossza, m kotrások 116 901,2 154 047,0 hossza, m Építési költség 26 007,1 35 997,0 o.é. forint 13 245 227,38 11 450 078,23 Beépítettek kereken 3,5 millió m3 terméskövet, amiből 1,0 millió m3 a dunaal- mási, süttői és dunabogdányi kőbányákból, 2,5 millió m3 pedig a dévényi kőbányából került ki. A magyar Felső-Duna szabályozása alapjában véve eredményes volt: a hajózás egységes medret kapott, a jégtorlaszok is lényegesen ritkábbak lettek, bár teljesen nem szűntek meg. De vannak a munkának árnyoldalai is. A szabályozás rendkívül felka* A továbbiakban zárójelben feltüntetett fkm számok a jelenleg érvényes folyamkilométer beosztásra vonatkoznak. 170
