Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 1. A magyarországi Duna-szakasz és Duna-völgy vízszabályozásának általános kérdései
sárközi töltéseken és a jelenlegi országhatáron túl is sok helyen. Ez az árvíz valamivel alacsonyabb maradt, mint az 1838. évi, de míg az 1838. évi gyorsan leapadt, az 1876. évi árvíz igen hosszú ideig tartott. A veszély elhárítására a kalocsa-gerjeni torlasz robbantásával is próbálkoztak — első ízben — de eredmény nélkül. Az árvíz alkalmával 53 ember vesztette életét, rombadőlt, ill. megrongálódott több mint 3000 épület, ezek között 3 iskola és 81 egyéb középület. Az árvíz alkalmával Budapest árvédelme kiállta ugyan a próbát, de a délebbre keletkezett jégtorlaszok miatt mégis aggályok merültek fel a főváros árvízi biztonságát illetően. Ezért folytatólag nagyarányú szabályozási munkákat végeztek egészen Pak- sig, melyeknek feladata volt a jégtorlasz- képződés okát a kritikus szakaszokon megszüntetni. Ezek a 3.2 fejezetben részletesen ismertetett munkálatok 1886-ig tartottak. Bár fő céljuk a jégveszély elhárítása volt, de minthogy a jég akadálytalan levonulása éppúgy kellő mélységű és vonalazású egységes medret kíván, mint a hajózás, a munkálatokkal egyúttal a hajózó utat is megjavították. 4. Miután az 1838. évi árvízpusztítás megismétlődésének a megakadályozására irányuló munkálatok többé-kevésbé befejeződtek, az ország erre a célra szánt anyagi erejét a következő, nem kevésbé égető és fontos problémára, ismét a Felső-Duna szabályozására összpontosították.165-166 Itt is gyakoriak voltak a jégtorlódások, árvizek, de mégis elsősorban a hajózás érdekében volt szükség a szabályozásra. Az év nagy részében csak nagy nehézségekkel volt a hajózás lebonyolítható, kisvizek idején pedig teljesen megbénult a forgalom. Ezért jól átgondolt, alapos szabályozási tervet készítettek, az eddigitől eltérő, külföldön már kipróbált, de a különleges helyi viszonyokhoz alkalmazott módszerek és szabályozási elvek szerint. Az 1885. évi VIII. te. 17 millió forintot irányzott elő a szabályozási munkákra, melyek 1886—1896 között folytak és amelyeket a 7.1 fejezetben részletesen ismertetünk. A végrehajtott szabályozási munkálatok, bár lényegesen csökkentették a jégtorlódásokat és javították a hajózási lehetőségeket is, mégsem jártak teljes eredménnyel. Kiegészítő munkálataik tulajdonképpen még ma is tartanak, s lényegesen magasabb évi költségráfordítást igényelnek, mint a többi szakaszok munkái. 5. A XIX. század végén több veszedelmes árvíz tette próbára a dunai árvédelmi műveket, főleg a Közép-Dunán. 1890-ben Csanádnál volt töltésszakadás a bal parton, 1891-ben jégtorlasz következtében mindkét parton, Fajsznál és Fadd körül átszakadt a töltés. 1892-ben nyári árvíz jött, amely a faddi töltést meghágta és újból átszakította (1. 6. ábra). A legsúlyosabb károkat azonban az 1893-i jeges árvíz okozta, mely a faddi töltést ismét 2 helyen átszakította, és igen nagy volt az 1897. évi árvíz is, mely a nemrég elkészült szigetközi töltést Véneknél szakította át. Ez az árvíz különösen Pakstól lefelé volt magas, meghaladta az addig észlelt legnagyobb vizeket, és elöntött 49 000 kát. hold területet. Két év múlva, 1899-ben újra rendkívül magas nyári árvíz jött, amely a Felső- Dunán Patkányosnál szakította át a szigetközi töltést. Szakadás volt a bal oldalon is, Csicsónál. Víz alá került 93 000 kát. hold terület. Ezek az árvizek adtak indítékot a további munkálatokra: részben a fenyegetett töltésszakaszokat magasították és erősítették az emelkedő maximumoknak megfelelően, részben pedig a Duna Paks alatti szakaszán végeztek folyamszabályozási munkákat. A Duna menti folyammérnöki hivatalok az évi költségvetésből igyekeztek folyamatosan javítani és jó karban tartani folyószakaszukat. 6. Az első világháború alatt fokozatosan lanyhultak a dunai szabályozási munkák, utána pedig majdnem teljesen megszűntek. A karbantartás hiányát elsősorban a hajózás sínylette meg, de az árvédelmi viszonyok is rosszabbodtak.162 A magyar—csehszlovák közös szakasz szabályozási munkáinak közös erővel, egységes tervek szerinti egységes végrehajtására 1927-ben alakult Közös Műszaki Bizottság 1937-től új rendszerű sarkantyúkat tervezett és építtetett, melyek hatékonyabban szorították össze a kisvizeket. A 40-es évek jeges árvizei újból a középső Dunára terelték a figyelmet. 1940 tavaszán a Csepel-sziget mentén. Lórévnél átszakadt töltés a sziget nagy részének elöntésére vezetett. A következő, 1941-es esztendőben még komolyabb jégtorlódások voltak, amelyek Ercsinél, majd Apostag és Dunaegyháza között 5 helyen okoztak töltésszakadást. A kitört víz a bal parton Solt, Kalocsa mellett egész Bajáig végigöntötte a területet, mintegy 94 500 ha-t. Az árvíz után a szükséges helyeken ismét magasították a töltéseket, a jégtorlódások fészkeinél folyamszabályozási munkákat is végeztek, de ezek a háború miatt kevés eredményt tudtak felmutatni. 164
