Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 1. A magyarországi Duna-szakasz és Duna-völgy vízszabályozásának általános kérdései

nyű alatt, körülbelül Csallóközaranyos táján elmarad. De a Duna fenekét ma is a jégkorszakbeli kavics borítja, amely azonban mozdulatlan, kemény, ún. fedőréteget alkot. Ez a különleges, más folyóknál nemigen tapasztalható jelenség határozza meg a Duna jellegét is.

A Csallóközaranyos—Paks közötti szakasz stabil medrű, de megtévesztően a régi enyhén feltöltődő jellegét viseli magán, mert a mederben számos sziget és mellékág található. Kanyargásra nem hajlamos, inkább elszélesedésre. Az elszélesedett, sekély gázlók egyrészt a hajózást akadályozzák, másrészt a jégtorlódások fészkeivé válhatnak.

A szóbanforgó stabil medrű szakasz felett Pozsonytól Gönyűig a régi hordalékkúpépítés ma is tart. A Duna felülről hozott kavicshordalékát ezen a szakaszon lerakja, mely tehát feltöltődő jellegű. Ennek megfelelően a szabályozás előtt a folyó sok ágra szakadva állandóan változtatta medrét, kalandozott, és hordalékkúpját, mely valóban igen lapos kúp formájú volt, állandóan töltögette (I. térképpár.). Ha valahol már sok hordalékot rakott le, azt a medrét hirtelen otthagyta és másfelé keresett utat magának. A hordalékkúp két szélét ún. fattyúág szegélyezi — ezek minden hordalékkúp jellemzői —, amelyek a többi mellékágtól eltérő jellegűek: bennük hordalékmentes víz folyik és erősen kanyarognak, mint egy síkvidéki folyó. Ez a két fattyúág a bal oldalon a Csallóközi Duna-ág, mely Komáromnál, a hordalékkúp alsó vége alatt jut visz- sza a Dunába; a jobb oldalon pedig a Mosom vagy Győri Duna-ág, helyi nevén Kis- Duna.

A stabil medrű Duna-szakasztól lefelé, Paks alatt, megint gyökeresen eltérő jellegű szakasz van. Ahol megszűnik a jégkori kemény kavicsfenék, a folyó hordaléka már csak homokból és iszapból áll, a partjai is lazák, könnyen megbontható anyagból vannak. Pakstól lefelé a Duna felveszi a többi síkvidéki folyó jellegét, éppen olyan erőteljes, erősen mozgó, vándorló kanyarulatokban folyik, akár a Tisza, csak a Dunáéi nagyobbak.

Morfológiai szempontból tehát a magyar Dunát három egymástól gyökeresen eltérő szakaszra kell bontanunk:

1. a Rajka—Gönyű közötti feltöltődő jellegű, sok ágra szakadó, medrét a szigetek között állandóan változtató szakaszra;

2. a Gönyű—Paks közötti stabil, elszélesedő medrű szakaszra, helyenként egyes szigetekkel és mellékágakkal, és

3. a Pakstól lefelé erősen kanyargó, változó medrű szakaszra.

1.2 A Duna vízjárása, szabályozásának általános szempontjai és történetének áttekintése

2.2.1 A Duna vízjárása158

A Duna vízjárása eltér a többi magyar folyótól. Az a körülmény, hogy a Dunát az Alpok hóborította vidékeiről és a gleccserekből származó vizek is táplálják, más jelleget kölcsönöz a vízjárásnak. A Dunán a szokásos téli kisvizek után az olvadás és a tavaszi esők csak viszonylag kisebb áradást okoznak, mely magasra csak jégtorlódások következtében emelkedik. Amikor azonban a hőmérséklet az Alpok magasabb régióiban és a gleccserek alján is felemelkedik és felolvasztja a havat, akkor jön le május- június hónapokban az ún. zöldár, amely a tenyészidőben már sokkal nagyobb károkat okoz, mint a kora tavaszi árvíz. Ez magyarázza, miért fejlődött ki a Duna mentén az ármentesítés korábban, mint az Alföldön.

2.2.2 A Duna-szabályozás szempontjai

157, 162-163

Ha röviden összefoglalni akarjuk mindazokat a szempontokat és körülményeket, amelyek a történelem folyamán az egész magyar Duna szabályozási kérdéseit befolyásolták, közülük hármat: a kiömlő árvizek elleni védkezést, a jégtorlódások hatásának csökkentését és a hajózás elősegítését kell kiemelni.

Az árvizek elöntései ellen már korán megkezdték a védekezést: a Csallóközben már az Árpádok korában építettek árvédelmi töltéseket. Ezek a gátak azonban csak a mai nyári gátakhoz hasonlíthatók, mert csupán a kisebb, évenként előforduló árvizek kiöntéseit tudták megakadályozni. A 10—12 évenként megjelenő nagyobb árvizek majdnem kivétel nélkül átszakították a töltéseket és elöntötték az árterületet, megrongálva, tönkretéve a töltések nagy részét is.

Az árvédelmi töltések építését, minthogy azok általában sok ember birtokát védték a XIX. sz. derekáig, a megyék végezték, egyes helyeken esetleg nagyobb uradalmak is (pl. Kölked alatt). De találunk megye által készített partvédezeteket, terelő sarkantyúkat, esetleg — a Felső-Dunán — mellékág elzárásokat is, amelyeket olyankor építettek, amikor a folyó valamely töltést, vagy éppenséggel falut fenyegetett elmosással. Minthogy azonban a töltéseket a megyéken keresztül is végeredményben az érdekeltek építették, a töltések vonalvezetését teljesen a helyi érdekek és szempontok szabták meg: sokáig nem gondoltak a folyó árvízvezetésének az egységességére és folytonosságára.

158