Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 1. A magyarországi Duna-szakasz és Duna-völgy vízszabályozásának általános kérdései
vagy a szemközti töltések távolságára. Emiatt igen sok, folyamszabályozási szempontból helytelen vonalozású folyószakasz jött létre. A Duna bővizű, mély medrű folyam, melyen a régi, kisméretű hajókkal a hajózás különösebb problémát nem jelentett. Ha végeztek is (a hajózás érdekében) bizonyos munkálatokat, azok főleg a vontató utak és a vontatási lehetőségek megjavítására irányultak. Bármilyen körülményes és nehézkes volt is a dunai hajózás, mégis nélkülözhetetlen volt, mert vízi úton — a szárazföldi szállítási lehetőséghez képest — igen nagy árumennyiséget tudtak nagy távolságra szállítani, különösen lefelé. Akadályt jelentett, ha a part szaggatása miatt gyakran át kellett helyezni a vontatóutat, különösen a Felső-Dunán. Ilyen helyeken a part védelmére néha terelő sarkantyúkat, rúgatókat, partvédezeteket is építettek, többnyire rőzséből, amelyeknek azonban igen rövid volt az élettartama. A nagyobb méretű folyamszabályozási tevékenység a Dunán a XIX. sz.-ban a jégtorlódások (ill. jeges árvizek) megszüntetése érdekében kezdődött. A Dunán ugyanis a jégtorlódásos árvizek jelentették (és jelentik még ma is) a legnagyobb veszedelmet. Ezek teljesen váratlanul jönnek és nagy pusztítást visznek véghez. A jégtorlódások ellen sokáig nem tudtak semmit sem tenni, elemi csapásnak tekintették. (Ld. a 3.3.1- ben.) Az első próbálkozás a jégveszély csökkentésére 1820-ban kezdődött. A helytartótanács által felállított királyi biztosság — melynek vezetője Zichy Ferenc,* műszaki irányítója pedig Beszédes József volt —, látva, hogy a pusztító jégtorlaszok leggyakrabban a Paks—Dráva-torok közötti igen kanyargós szakaszon keletkeznek, Baja és Mohács között 4 átmetszés építését kezdte meg. Ezek fő célja az volt, hogy az éles kanyarulatokban a jég megakadását elhárítsa. Az „Első cs. kir. Szabadalmazott Duna- gőzhajózási Társaság" 1831 februárjában indította meg a rendszeres hajóforgalmat Bécs és Budapest között. A gőzhajó megjelenése egy csapásra megváltoztatta a hajózás helyzetét a Dunán, mert a géppel hajtott hajók meg tudtak birkózni a nagyobb vízsebességekkel és köny- nyen meg tudták találni a szigetek között a legjobban hajózható medret. Nem voltak többé az anyapart mellé kötve. Ez most már nemcsak a védelem, de a hasznosítás szempontjából is előtérbe helyezte a Duna szabályozásának kérdését. A gőzhajózás különösen a magyar Felső- Duna szabályozására adott indító okot, hi* Zichy Ferenc kir. biztos, a vízszabályozások nagy szervezője, nevével később még többször találkozni fogunk. szén itt a gőzhajózás előtt jóformán semmi hajóforgalom nem volt és így a hajózás, valamint — bécsi kívánságra — az ausztriai vidékeket is fenyegető jégtorlódások megszüntetése érdekében 1831-ben megkezdték a Felső-Duna szabályozását, mely 1 750 000 (osztrák értékű) forintba került. A munkák valószínűleg állami támogatással készültek. í.2.3 A dunai árvizek, a Duna-szabályo- zás előzményei és fejlődéseiG3~m Az első nagyobb szabású vízszabályozási munka után a továbbiakat a Duna vízjárásának rendkívüli eseményei indították el. Ezeket a rendkívüli eseményeket időrendben az alábbiak szerint jellemezhetjük: 1. 1838 telén minden eddigit messze meghaladó hatalmas jeges árvíz pusztította el az egész magyar Duna-mentét.163 A tél igen kemény volt, sok hóval. A jég 1837. dec. 22-én megállt a Tolna melletti éles kanyarban és az álló jég már 1838. jan. 1-én vagy 2-án Budapestet is elérte. Ekkor is már torlódott lehetett a jég, amit bizonyít, hogy víz alá kerültek Budafok, Tétény, Érd, Dunaföldvár, Paks és Kalocsa alacsonyabban fekvő részei. Január és február havában a hőmérséklet többször is a 0 fok fölé emelkedett, aminek hatására az álló jég meg-megmozdult és a torlaszok erősödtek. Budapestnél a jég teljesen ráült (a jelenlegi öszekötő vasúti híd felett volt), ún. Kopaszi zátonyra és az egész jégtömeg eltorlaszolva a medret, egy testté állt össze (3. ábra). Február 22-én beköszöntött az olvadás, mely a Bécs fölé érő jégtakarót márc. 5-én megindította, úgyhogy az torlódva, akadozva söpört lefelé a Dunán. Esztergom alól már márc. 6-án elindult a jég, de Visegrád alatt újból eltorlódott. Ezt a jeget a Felső- Dunáról jövő jégtömeg utolérte és a vizet hirtelen olyan magasra torlasztotta, hogy a visegrádi kanyarban Zebegény, Szob, Ga- ramkövesd alsó részeit elöntötte. Legtöbbet szenvedett Esztergom városa, melynek 853 háza közül 630 egészen rombadőlt, 89 pedig erősen megrongálódott. A március 13-án Kisoroszinál megindult torlasz és a mögötte levő víztömeg rázúdult Szentendre-sziget vidékére: Vácott 210 ház dőlt össze, 112 pedig megsérült, Tótfalu félig. Monostor majdnem teljesen elpusztult, Szentendrén 177 ház dőlt össze és 112 megrongálódott. A torlasz megindulásával felszabadult hatalmas tömegű víz és jég azután Budapestre zúdult. A Kopaszi zátonynál már meglevő torlódott jég megfogta a felülről jövő jeget is és hatalmas jégtorlasz keletkezett. A víz ugrásszerűen 4,5 m-rel magasabbra emelkedett. Ekkor a víz nyomása a Soroksári Duna-ágban levő jégtorlaszt mozgásba hozta és a víz utat találva, 1 m-t apadt. A 159
