Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 4. A vizek szabályozása a XIX. század második felében és a XX. század elején (1850–1919)

1.38. ábra. A Tisza medrének és töltésvonalazásának fejlődése a Tiszaroff—Szolnok közti szakaszon. (Lászlóffy Woldemár rajza nyomán)

tatására e felülvizsgálatba külföldi szakértők bevonása is szükségesnek látszott. (Csak zárójelben említem, hogy a felülvizsgálatot a sajtó szégyenteljes támadásai kísérték, melyek a kormány felelősségét az elkövetett mulasztásokért — a szabályozás állítólagos műszaki hibáira és ennek okozóira: a mérnökökre kívánta hárítani.)

A szakértő bizottság jelentése igazolta a szabályozási terv készítőjét, Vásárhelyi Pált — és igazságot szolgáltatott utódainak, a munkálatok végrehajtóinak is. Bebizonyosodott, hogy a kudarc oka nem a szabályozás állítólag helytelen alapelveiben, hanem az alapelvektől való eltérésben keresendő; aminek oka a társadalmi rendszer anarchiája és az uralkodó rétegek nemtörődömsége volt: többek között a szabályozás tervszerű és egységes végrehajtását lehetetlenné tevő bürokratikus intézkedések, legfőképpen pedig a terv végrehajtásához szükséges anyagi támogatás hiánya.

A folyószabályozás és ármentesítés szétválasztása és a helyi, egyéni érdekek érvényesítésének erőltetése — szabálytalan, 200 és 4000 m között változó árvízi meder kialakítására vezetett (38. ábra). Ez a töl- tésvonalazás — az árvíz levonulási irányában falként emelkedő beszögelléseivel — különösen az átvágások kifejlődése után bizonyult

igen veszélyesnek.* Hasonló veszélyeket rejtett magában, hogy az eltérő lehetőségekkel rendelkező társulatok töltései a különböző méretek miatt nem nyújthattak mindenütt egyenletes biztonságot (39. ábra).

Az ármentesítés és a folyószabályozás szétválásának és a kormányzat nemtörődömségének volt a következménye az alsó szakasz átvágásainak kialakítása terén mutatkozó lemaradás is.

1880-ra a létesített 111 átvágás közül csupán 58 fejlődött ki teljesen, az átvágások hosszának mindössze 37%-a; 29 átvágás — a teljes hossz további 37%-a — egyáltalán nem fejlődött, a többi pedig még képződőfélben volt. A legkedvezőtlenebb a helyzet a csongrád—szegedi szakaszon volt, ahol az átvágások összhosszának 89%-a egyáltalán nem fejlődött.

A hazai és külföldi szakértők véleménye egybehangzóan ezekben a körülményekben jelölte meg az árvízkatasztrófák okát, és azonosak voltak a bajok okainak kiküszöbölésére vonatkozó javaslatok is: valamennyien a középvíz és az árvízi meder egységes kialakítását — a szorulatok meg* Az így előállt veszélyes töltésszakaszokra jellemző példákat gyűjtött össze Lászlóffy Woldemár a Tisza-völgyi hidrológiai leírását és a vízi munkálatok ismertetését nyújtó tanulmányában. Vízügyi Közlemények, 1932. évf. 2. fűz.

119