Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

Bevezetés

Amikor a vízszabályozás történetét kívánjuk feltárni, számba kell venni mindazokat a munkákat, melyeket az ember a föld felszínén található vizek — vízfolyások és állóvizek — természetes viszonyainak formálása érdekében végzett azért, hogy ezzel kapcsolatát a természettel a maga számára kedvezőbbé és hasznosabbá tegye. A történeti vizsgálat egyrészt valamilyen helyhez — pl. kisebb vagy nagyobb vízgyűjtő területhez, vagy területek együttességéhez — másrészt az emberhez — pl. néphez vagy országhoz — van kötve, és a történések keretét ennek a kettőnek kapcsolata adja.

Amikor most így az ember és a természet — közelebbről az ember és valamely terület vízrajzi viszonyainak — kölcsönhatásáról beszélünk, tudnunk kell azt, hogy az emberi társadalom életében a földfelszín természeti adottságainak, tehát a vízrajzi viszonyoknak is, a történelem folyamán lényegesen nagyobb szerepe volt, mint ma. A társadalom különböző formáinak kialakulására és a termelőerők kifejlődésére ott volt lehetőség, ahol a természeti feltételek — és ezek között elsősorban is a vízrajzi adottságok — kedvezőek voltak. A kedvező vízrajzi adottságok ugyanis — a települések, valamint a növényi és állati élet keletkezésére és fejlődésére való hatásuk révén — a

társadalmi közösségek alakulását és ezek gazdasági fejlődését is biztosították.

Az embernek a természetben található vízrajzi feltételek javítására irányuló küzdelme — amit általában a víz ellen és a vízért folytatott küzdelemnek is nevezhetünk — kezdetben mint a ,,vizek használata", később mint a legkülönbözőbb célú ,.vízi munkálatok" és ezek keretében végzett „vízszabályozás", majd végül mint teljes célú ,.vízgazdálkodás" jelentkezett és jelentkezik. Ez a küzdelem egyszersmind olyan tevékenység is, amely csak adott földrajzi, gazdasági és társadalmi tényezők figyelembevétele esetén lehet eredményes. így a víz- szabályozás is, amellett, hogy műszaki tevékenység, egyszersmind gazdasági tevékenység is, és története mind a műszaki történelemnek, mind pedig a gazdaság-történelemnek része.

A magyar vízszabályozás történeti tárgyalásának alapjait ennek a gondolatmenetnek megfelelően igyekeztünk kijelölni. A később leírandók helyes értékelése végett azonban előbb még vázolni kell a történések tárgyát és miliőjét, a természeti adottságokat és kifejlődésüket. Ezért az alábbi sorok röviden leírják a Kárpát-medence ősvízrajzi, majd a magyar medence jelenlegi vízrajzi viszonyait, és azután rögzítik a vízszabályozás elveit, módszereit és eszközeit.

1. A KÁRPÁT-MEDENCE ŐSVlZ RAJZA, VIZ E IN E K KIALAKULÁSA

A Kárpát-medence és ezen belül a magyar-medence vízrajzi viszonyainak helyes megértéséhez nélkülözhetetlen a földtörténeti múlt ismerete, főképpen attól az időszaktól, amikor a mai vízrendszer őse kialakulni kezdett.

Kárpát-medencét a geológiai harmadidőszakban többnyire tenger borította. Utolsó tengere — a Pannon-tenger — a harmadidőszak vége felé, az alsó pliocén (pannon) korszak végére lassan és fokozatosan megszűnt úgy, hogy az utána következő felső pliocén korszakban — nagy általánosságban — összefüggő víz már csak a mai Kisalföldet, valamint Dráva—Szávaköz és a Tiszántúl egy részének együttességét borította (í.,

2. és 3. ábra).

Amikor a Pannon-tenger megszűnt, változó méretű földszerkezeti mozgások — emelkedések, süllyedések — következtek be. A nagy formákat a felső pliocén és legidősebb pleisztocén korszakban keletkezett erős mozgások rendezték el, míg a tagolt kis formákat kialakító földkéregmozgások a holocén korszakban is tovább tartottak. Ezeknek a földszerkezeti mozgásoknak eredményeképpen, valamint a vizek erodáló és feltöltő hatására a pannon utáni korszak9