Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.2 Mézes Miklós: Halélettan
A halakban kétféle légzéstípussal számolhatunk. Általánosan ismert a kopoltyú- légzés, amely a kopoltyúüregen, a kopoltyúlemezek között átáramló víz és a kopoltyúlemezek artériakapillárisai közötti gázcserét jelenti. Emellett bizonyos fajokban és bizonyos életkorban igen nagy szerepe van a bőrlégzésnek is, amely a bőr légzési funkciójával van összefüggésben. Ennek hatékonyságát befolyásolja a bőr vérellátottsága, illetve az epidermális réteg vastagsága. A bőrlégzésnek elsősorban lárvakorban van fontos szerepe, amikor a vérerekkel sűrűn behálózott testfelület nagysága elérheti akár a teljes testfelület 40%-t és a diffúziós távolság a víz és az erek között mindössze 15-25 pm. Felvetették annak lehetőségét is, hogy ebben az életkorban, oxigénben gazdag vízben a szövetek oxigénellátásához nem feltétlenül szükséges a hemoglobin jelenléte sem, valamint azt is, hogy a viszonylag fejletlen kopoltyú mellett a farokalatti véna is kiemelt jelentőségű a gázcserében. A légzés neurális szabályozás alatt áll, annak idegrendszeri központja a medulla oblongatában található. Az efferens impulzusok a légzést csak részben befolyásolják, mivel a légzőközpont folyamatos aktivitást mutat. Ez azt jelenti, hogy a légzőközpont folyamatos jelsorozatokat közvetít a légzésben szerepet játszó izomcsoportok felé, ennek fenntartása folyamatos, változás a jelsorozatok frekvenciájában van az állandó amplitúdó mellett. A légzési reflexív felszálló (afferens) oldalán kemore- ceptorok találhatók a kopoltyúlemezek felületén és a garatüregben, valamint az artériás és vénás erekben. Ezek a receptorok a vér, illetve a víz oxigéntartalmát érzékelik. A kopoltyúüregben, illetve az agyi erekben C02-ra érzékeny receptorok helyezkednek el. Ezek közül az agyi receptorok a fontosabbak, míg a kopoltyúrecep- torok szerepe lényegesen kisebb. 1.2.6. A vér és a keringési rendszer élettana A halak vére vérplazmából és az alakos elemekből áll. A nyirokfolyadék mennyisége halakban kicsi, de megemlítendő, hogy a magasabbrendű gerincesektől eltérő módon nagy mennyiségű vörösvérsejtet tartalmaz. A vérplazma oldott sókat, a bélcsatomából felszívódott táplálóanyagokat, a szövetek anyagcseretermékeit, lebomlási, illetve szekréciós termékeket, enzimeket, hormonokat, antitesteket és oldott gázokat tartalmaz. A vér sókoncentrációja az egyes halfajokban eltérő, igy például az édesvízi halakban a nátrium- és kloridtartalom a tengeri fajokhoz viszonyítva lényegesen kisebb. A vérplazma fehérjetartalma halakban - más gerinces fajokhoz viszonyítva - általában alacsony. A főbb vérplazmafe- hérje-csoportok: az albumin (ozmózisos nyomás fenntartása), a lipoproteinek (lipidek transzportja), a globulinok (hem-kötés, immunfolyamatok), ceruloplazmin (réztranszport és a vas oxidációja), fíbrinogén (véralvadás), jodouroforin (a halak speciális jódkötő fehérjéje). A vörösvérsejtek vagy eritrociták fő funkciója az oxigén szállítása, amely a benne lévő hemoglobin működésével van összefüggésben. A fehérvérsejtek vagy leukociták közül a granulociták (4-40%) festődésük alapján három nagy csoportra oszthatók: neutrofíl, eozinofil és basofil típusokra. A mag nélküli leukociták vagy monociták (60-80%) az immun folyamatokban vesznek részt, ezen belül makrofág funkcióval rendelkeznek. Két típusuk ismert, az egyik feladata az anti79