Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
választ kiváltó rezgések hullámhossza jóval 1200 Hz alatt, többnyire 300 és 600 Hz között van. Heringeknél az úszóhólyag kraniálisan két nyúlványban folytatódik és közvetlenül kapcsolódik a belső fül labirintusrendszeréhez. Ez lehetővé teszi számukra, hogy 0,01 és 1000 Hz közötti frekvenciatartományban képesek legyenek a rezgések érzékelésére. Elektromos érzékszervek azoknál a halaknál differenciálódtak, amelyek képesek elektromos szervük révén maguk körül elektromos erőteret létrehozni. Előfordul a porcoshalakban, egyes tüdőshalakban, porcos ganoidokban és néhány valódi csontoshalban. Az elektromos szervek több funkciót is betölthetnek (tájékozódás, táplálékszerzés, védekezés, kommunikáció). A saját, illetve a fajtársak által létrehozott elektromos impulzusok felvételére ampulláris vagy gumós szervek alakultak ki, amelyek eredetüket tekintve az oldalvonalszervvel mutatnak szoros kapcsolatot. A receptorok elsősorban a test elején, a fejen, a mellúszón helyezkednek el. Az ampulláris szervek egyik formája, a Lorenzini-szerv leginkább a porcoshalaknál ismert. Az ampullaszervek az irhába ágyazódnak, üregüket egy jó elektromos vezetőképességű kocsonyás masszával kitöltött csatorna köti össze a testfelszínnel. A gumó típusú elektromos érzékszerveknél az irhába ágyazott tok nem kapcsolódik csatornával a testfelszínhez. A receptorsejtek mindkét típusnál az üreg falában ülnek. A szaglószervnek fontos szerepe van a táplálék felkutatásában, a fajtársak, az ivari partnerek, a ragadozók felismerésében, az ívóhelyek megtalálásában. A levegőhöz képest a vízben a szaganyagok koncentrációja jóval alacsonyabb. Az ingolák szagló- gödre páratlan. A porcos- és csontoshalaknak páros, vakon végződő szaglógödriik van, amelynek belső felszínét többnyire redők növelik (15. ábra). A redők száma fajonként eltérő, például kevesebb mint 20 van a csuka és a pisztrángok szaglógödré- ben, míg igen sok (90 körül) az angolnáéban. A szaglóhámban a támasztósejtek között állnak az érzősejtek. Ezeknek valamennyi típusa csillókat vagy mikrobolyhokat visel. A közel százféle érzéksejtnek teljesen különböző (vagy csak kissé átfedő) szag- anyagkötő receptorai vannak a membránba beépülve. A receptorsejtek száma a szag- lóhám egy mm2 területén általában 50 000 és 95 000 db között mozog, de egyes fajoknál elérheti akár az 500 000 darabot is. Az angolna és a törpeharcsák szaglóhám- jában a különböző receptortípusok egyenletesen oszlanak el, a csukában nagyobb területeken különülnek el, míg egyes pontyféléknél kisebb szigetekben fordulnak elő. A víz kicserélődését, folyamatos áramlását a bevezető és kivezető nyílást formáló, speciális alakú bőrlebenyek segíthetik. Az angolnák és néhány törpeharcsa orrürege hosszabb csatornát fonnál, ahol a bevezető és kivezető nyílások távol állnak egymástól. A víz cseréjét ilyenkor részben a csillós hám, másrészt az üreg pumpáló mozgásai biztosítják. Különösen jól fejlett szaglásuk van a porcoshalaknak, a csontoshalak közül a rajban élőknek és a vándorló fajoknak, melyek részben ennek a segítségével találják meg például az ívóhelyüket. Az ivadékkori víztér szag-emlékeinek rögzülése számos fajnál, elsősorban a lazacok körében jól ismert, bizonyított. Ennek révén évek elteltével képesek visszaúszni oda, ahol egyedfejlődésük a kezdetét vette. Az ízérző receptorsejtek zöme a szájnyílás környékén, a bajuszszálakon, valamint a száj- és garatüregben és az úszókon található, de előfordulhatnak az egész testen elszórva is. Az érzékelősejtek a támasztósejtekkel és alapi sejtekkel körülvéve (összesen körülbelül 100-150 megnyúlt sejt) különböző bimbó alakú képleteket hoz65