Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
nak létre. Egyes fajoknál nagymértékű koncentrálódásuk figyelhető meg a feji tájékon (pontyfélék), másoknál (törpeharcsák) az egész testfelületen igen sűrűn helyezkednek el. Egy törpeharcsa 25 mm-es példányán a teljes testfelületen mintegy 175 000 ízlelőbimbót azonosítottak. A halak az édes, a savanyú, a sós, a keserű ízeket egyaránt érzékelik, de az egyes fajok érzékenysége a különböző kemikáliákkal szemben igen tág határok között mozog. Önállóan álló kemoreceptorok a halak testének számos pontján előfordulnak. A halak szeme hólyagszem típusú, felépítése és működése a többi gerinceséhez hasonló (15. ábra). A látószerv a szemgolyóból (bulbus oculi) és a járulékos elemekből áll. A halakban mozgatható szemhéj és könnymirigy nem alakult ki (egyes porcoshalaknál pislogóhártya van). A szemgolyót elölről a szaruhártya (comea) borítja. A szemgolyót hátulról erős inhártya (sclera) fedi, amiben porcos elemek is vannak. A külső burokhoz kapcsolódnak a szemgolyót mozgató izmok, amelyeket három agyideg (III., IV. és VI.) lát el impulzusokkal. Az ínhártya alatt húzódik az érhártya (chorioidea). Ez a réteg vérerekben általában igen gazdag (például ponty) vagy szegény (például angolna). Az írisz vékony hártyaként kissé takarja a lencse elülső felszínét, elülső és hátulsó szemcsamokot kialakítva. A szemcsamokot csamokvíz tölti ki. A szem belső terét az üvegtest (corpus vitreum) alkotja. A gömb alakú szemlencse (lens) felszínét tok, epithelium borítja, belső terét rostszerűen rendeződött, igen erősen módosult hámsejtek építik fel. A lencse előre-hátra történő mozgatása biztosítja a képélesség beállítását. Ezt a műveletet a lencse ventrális oldalához kapcsolódó, sugártestből (corpus ciliare) alakult sarló alakú nyúlvány (processus falci- formis) izmai (musculus retractor lentis) végzik, a lencsét lefelé-hátrafelé húzva. Eredeti helyzetébe pedig a dorzális oldali, ellentétes működésű lencsefuggesztő rost (ligamentum Suspensorium lentis) állítja vissza. Az ideghártya (retina) más gerincesekhez hasonlóan több rétegből épül fel. A retina legkülső rétegét pigmentsejtek adják, míg a látósejtek belül ülnek. A csapsejtek a fény különböző hullámhosszúságát (színt), a pálcikasejtek a fény intenzitását érzékelik. A csapok és a pálcikák aránya körülbelül egy az öthöz. A látósejtek felett lévő rétegek (bipoláris sejtek, ganglion sejtek, valamint asszociációs sejtek) az ingerület látóidegrostok felé közvetítését és a retinarétegen belüli átkapcsolásokat biztosítják. A halaknak inverz szemük van, azaz a csapok és pálcikák fényérzékeny része a pigmentréteg felé fordul. A csapok egy része nem egyesével, hanem párban áll. Az éles látás helye (area centralis) a retina központi területén van, benne csapok és pálcikák egyaránt vannak, a látóidegek kilépésénél pedig a vakfolt (discus nervi optici) figyelhető meg. A halaknál az írisz izomzata fejletlen vagy hiányzik (kivéve az angolnát), ezért a sötét-fény adaptáció egy speciális retinomotoros mechanizmus útján, a pigmentsejtek és látósejtek mozgása révén valósul meg. A sötétséghez alkalmazkodva a pigmentsejtek összehúzódnak és a bennük lévő pigmentanyag az alapi részen tömörödik. A pálcikák megrövidülnek és így a pigmentsejtek nem fedik, ezért a lehető legtöbb fénysugár felvételére képesek. A csapok mozgása a pálcikákkal ellentétes, megnyúlnak, de a pigmentsejtek nyúlványai alig burkolják. Erős fényben a pálcikák nyúlnak meg és mélyen a pigmentsejtek pigmentanyagban dús nyúlványai közé ágyazódnak, így a lehető legkevesebb fény éri azokat. A csapok ilyenkor megrövidülnek, fényérzékeny részük kissé takarásban marad vagy teljesen fénynek kitett. A fényben szegény vi66
