Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
több cápafajnál és a tonhalaknál, makréláknál. Ezek a fajok a testük oldalán elhelyezkedő vörös izomzatúkban képesek hőt termelni, amit egy speciális keringési rendszer (csodarece) az ellenáram elv alapján működve igyekszik a test belsejében tartani. 1.1.8. A kiválasztás szervrendszere A halak kiválasztó és ozmoregulációs feladatának ellátása nem korlátozódik kizárólag a vese működésére, hanem más szervek vagy speciális sejtek is részt vesznek benne. A halak veséje nem csupán a vízháztartásban, az ozmoregulációban és a bomlás- termékek eltávolításában játszik szerepet, hanem más speciális feladatokat is elláthat. A valódi csontoshalaknál a vese fej- és törzsvesére tagolható, ami makroszkopikusan is elkülöníthető például a pontynál, de nem látszik a szivárványos pisztrángnál. A fej- vese az előveséből, míg a törzsvese az ősveséből származik. Az embrionálisán kialakuló elővese (pronephros) néhány halfajnál a felnőtt korban is megmarad végleges kiválasztószervként. A páros elővese az első 5-10 törzsszelvény mezodermális nephro tömj ából alakul ki. A szelvényesen elhelyezkedő tubulusok végei csillós tölcsérben végződnek (nephrostoma), amelyek a testüreggel állnak kapcsolatban. Közelében a testüreget borító hám falát érgomolyok (glomerulusok) domborítják ki, de a vesével nincsenek közvetlen kapcsolatban. A tubulusok az elővese-vezetékbe (Wolff- féle cső) csatlakoznak, ami a kloákába vagy közvetlenül a külvilágra nyílik. A legtöbb halfajnál azonban kifejlett korban nem működik, funkciója átalakul, antitest- és fehérvérsejtképző szerepet tölt be („fejvese”) vagy egyes csoportoknál (porcoshalak, tokfélék, iszaphal, kajmánhal, tüdőshalak) a herékkel áll kapcsolatban, az ondóvezetők rajta keresztül csatlakoznak a Wolff-csőbe. A legtöbb valódi csontoshalban kifejlett korban ősvese (mesonephros) jellegű opisthonephros működik, amely a hasüreg boltozatán, a hashártyán kívül elhelyezkedő páros, sötétvörös szerv. A vesét elsősorban a mezonefrosz alkotja, de felépítésében az első néhány utóveseszelvény is részt vesz. Amíg a tipikus mesonephrosban már csak a vesetestecskéknek van szűrletképző szerepük, addig a halakban a törzsvese szakaszán még az elővesére jellemző nephros- tomák (esetleg csillós tölcsér nélkül) is megfigyelhetők, bár kétségtelen, hogy a vese- testecskék (nephronok) dominálnak. A mezonefrosz jelleget leginkább a farokvese szakasza mutatja, itt már csak a vesetestecskék működnek, a szelvényezettség nem figyelhető meg. A páros vesében együtt mintegy 20 000 vesetestecske található. A ve- setestecskéket a Bowman-tokkal körülvett érgomoly (glomerulus) alkotja. A tokban a háti aortából leágazó veseartéria finom elágazásai alakítják ki az érgomolyt. A belépő afferens arteriolák keresztmetszete nagyobb, mint a kilépő efferenseké. A tokban az ultrafiltrációval alakul ki a szűrlet, amely nagy molekulájú anyagokat (fehérjéket) nem tartalmaz. A vesetestecskék csatornákban folytatódnak, amelyeken el lehet különíteni a nyaki, a proximális és a disztális szakaszokat, valamint a gyűjtőcsatornákat. Az elvezetőcsatorna-rendszerben jelentős mértékben zajlik a különböző ionok, molekulák és a víz visszaszívása, illetve kiválasztása. Az egyes szakaszok egyrétegű hámja eltérő felépítésű, és működésben is különböznek. A szűk üregű nyaki szakasz falát hosz- szú csillókkal fedett alacsony sejtek adják. A proximális szakaszban a köbhámsejtek felszínén mikrobolyhok (microvilli) vannak. A proximális és disztális csatorna között 44
