Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
renként, átlagos nagyságuk (12-14 pm) az emlősökéhez viszonyítva közel kétszeres, de például az afrikai tüdőshalé 36 pm. Hemoglobintartalmuk csak néhány antarktiszi halban vagy az angolna leptocephalus lárvájában hiányzik. A vörösvérsejtek száma nemcsak fajonként, hanem egyedek fiziológiai, egészségi állapotától függően is változó. A legtöbb csontos hal vérének hematokritértéke (a sejtes elemek és a plazma térfogataránya) 20-30% közötti, de a makréláknál, tonhalaknál, heringeknél kevéssel 50% feletti is lehet. A halak vérében főleg érett vörösvérsejtek vannak, de még számos éretlen formájuk (reticulocyta) is megfigyelhető. A fehérvérsejtek (leukocyta) száma a legtöbb csontoshalban átlagosan 150 000 db/mm3. Számos típusuk van, amelyek közül a limfocitákból található a legtöbb (pontyban és a pisztrángokban több mint 90%-a az összes fehérvérsejtnek). A limfociták ellenanyagokat is termelnek, egyes típusaik pedig fagocitálnak. A fagoci- tózisra képes granulociták általában nagyobbak, mint az eritrociták, excentrikus sejtmagjuk az érett formákban két- vagy háromlebenyű. A monociták egy sejtmagvú makrofágok. A vérlemezkék aránya az édesvíziekben alacsonyabb, mint a tengeri fajokban. Alakjuk orsószerű vagy ellipszoid, hosszúságuk a vörösvérsejtekével közel azonos. A halak vérének protrombintartalma más gerincesekéhez képest alacsonyabb. Véralvadáskor a fibrilláris fehérjék térhálósán kicsapódnak, amelybe az alakos elemek berakódnak. A ponty vére levegőre vagy vízbe kerülve gyorsan, 26-40 másodperc alatt megalvad. A valódi csontos halak vérének oxigénkapacitása (az összes kötött és oldott oxigén mennyisége) 8-12 ml/100 ml, de az igen aktív fajoknál elérheti a 20 ml/100 ml értéket is. A vérsejtek keletkezése (haemopoiesis) a fej vesében, a vesében, a csecsemőmirigyben és a lépben zajlik, míg lebontásuk a fejvesében, a lépben és a májban valósul meg. A csontoshalaknak általában jól fejlett, elkülönült nyirokkeringése (systema lym- phatica) van. A nyirok (lympha) a kapillárisokból kiszűrődött, fehérjéket is tartalmazó plazmából és igen sok limfocitából áll. A nyirok egyre nagyobb nyirokerekbe (vasa lymphatica) kerül, végül a fő nyiroktörzsek a vena cardinalis anterior és a vena cardinalis communis erekbe ömlik. A halak egy részénél (a légjáratosaknál, de a pontyféléknél például nem) a főbb nyirokerek egyes szakaszai lüktetnek, biztosítják az áramlást. Ilyen nyirokszív a farki részen megfigyelhető egyes fajok lárváiban, illetve kifejlett állapotban például az angolnában és a sebes pisztrángban. A halakban nyirokcsomók még nem alakultak ki, a legfejlettebb nyirokszervük a lép (lien). A lép sötétvörös szerv, amely többnyire a gyomron fekszik vagy mögötte helyezkedik el. Szerepe van a vérsejtek termelésében, a vörösvérsejtek lebontásában, a vas raktározásában, a vér tárolásában és a szervezet immunrendszerének kialakításában. A lépet kívülről a hashártya (tunica serosa) borítja, ami alatt egy kötőszövetes tok (capsula lienis) kollagén és elasztikus rostokat és simaizom elemeket tartalmaz. A tokból kötőszövetes gerendák (trabeculae) indulnak ki, ezekben futnak a gerendaartériák. Alapállományát retikuláris kötőszövet adja, benne fehérvérsejtekkel és vörösvérsejtek tömegével. A poikiloterm állatoknak mondott halak is tudják bizonyos fokig szabályozni testük hőmérsékletét. E képesség a hazánkban előforduló fajok közül például a csapó- sügérnél, a naphalnál, a törpeharcsánál ismert, de ennél magasabb fokon valósul meg 43
