Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája

fogyasztóké 4,5-10 között mozog. A tekervényeket a bélfodor (mesenterium) függeszti, rögzíti a helyzetében. A bélcső falának szöveti felépítése más gerincesekéhez hasonló. A belső, egyrétegű hengerhámréteg alatt vérerekben gazdag, simaizomsejteket is tartalmazó kötőszövet, külső falát egy körkörös, majd egy hosszanti lefutású simaizomréteg adja. A kettős lefutású izomréteg hozza létre a bélcső perisztaltikus mozgását. A bélcső belső felszínét a valódi csontos halak többségénél hosszanti redők, a tokalakúaknál - még ősibb bélyegként - spirális redő növeli. A középbélben a gerincesekre jellemző enzimek végzik a lebontást, a felszívás is jórészt itt valósul meg. Elülső szakaszát szokták patkóbélnek (duodenum) nevezni, ahová az epevezető, a hasnyálmirigy kivezető csöve és a pylorusfüggelékek (appendices pylori- cae) csatlakoznak. A vakbélszerű pylorusfüggelékek a legtöbb ragadozó csontoshalnál megfigyelhetők (8. ábra). Hiányzik például a csukaféléknél és egyes törpeharcsaféléknél. A függelékek hámja enzimeket termel, és megnöveli a felszívófelületet. Számuk fajonként eltérő lehet. A sügérféléknél 3, a pisztrángféléknél 40-50, egyes lazacoknál, makréláknál akár 180-200 függelék is megfigyelhető. Lazacoknál minden egyes nyúlvány külön kapcsolódik a bélcsőhöz, míg a tokféléknél egy közös csatorna vezet a bélcsőbe. A középbélhez kapcsolódik az általában kétle- benyű (pisztrángoknál egy, makréláknál háromlebenyű) máj (hepar), amelyhez a legtöbb fajnál epehólyag (vesica fellea) is tartozik. A májat savós hártya és vékony kötőszöveti réteg borítja, az ebből kiinduló kötőszöveti sövények a belső parenchimális állományt lebenykékre (lobulus) tagolják. Pontyféléknél a sövényrendszer fejletlen, a lebenyes szerkezet elmosódott. A máj termeli az epét, az intermedier anyagcsere fő központja, glikogént és vitaminokat tárol, méregtelenít és húgysavat választ ki, illetve a lárvális életben vérsejt-, antitesttermelő funkciója is van. A májban termelődik és a vérárammal a petefészekbejut a petesejtek szikanyagának felépítéséhez szükséges glikoproteid-mennyiség. Az egészséges halmájban zsírt csak a zsírfaló sejtekben és a szinuszokban lehet találni. A májnak különleges keringési rendszere van. A gyomorból és a középbélből érkező vénás erek a májban viszonylag nagy átmérőjű kapillárisokra, úgynevezett szinuszokra oszlik. Ezek között sorakoznak a lekerekítetten sokszögletű májsejtek. Az epevezető a gyomor nélküli halaknál, így a pontynál és az ezüstkárásznál a bélcső elülső, tágult szakaszába nyílik. A hasnyálmirigy (pancreas) a csontoshalakban gyakran (így például a pontyban is) diffúz felépítésű, lebenykéi részben a bélcsőhöz futó erek mentén, a mesen- theriumban, másrészt a máj szövetébe beágyazódva (ezért általában hepatopan- creasnak is nevezik) számos részre tagolt. Belső elválasztású része (Langerhans-féle szigetek) inzulint és glukagont, a külső elválasztású része pedig emésztő enzimeket termel. A középbél éles határ nélkül folytatódik az utóbélben (intestinum crassum). A kettő határán billentyű, illetve vakbélszerű függelék (coecum) lehet. Az utóbél falának szöveti felépítése hasonló a középbélhez, de az emésztőnedvet termelő mirigyek eltűnnek, a felszíni redők általában alacsonyabbakká válnak, az izomréteg vastagsága csökken, a hámrétegben egyre több nyálkatermelő sejt jelenik meg. Az utóbélben nagymértékű vízvisszaszívás történik, a béltartalom ürülékké sűrűsödik. Utolsó szakasza a végbél (rectum), amelynek elején ileorectalis billentyű van, míg a végbélnyílásnál általában záróizom található. A végbélnyílásban a bél egyrétegű hámja fokozatosan a testfelszínt borító többrétegű hám szerkezetét veszi fel. A való34