Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
Az inkubáció utolsó szakaszában egyre több lárva kel ki az ikrából. A kelő lárvák számának növekedése a keltetés elvégzésére figyelmezteti a tenyésztőt. A kelés szinkronizálását nagyobb tálakban, oxigénhiányos környezet kialakításával végezzük. Ez utóbbi, valamint az egy-két fokkal emelkedő vízhőmérséklet és a napfény hatására fokozódik a kelési enzim termelődése és a lárva mozgása az ikrahéjon belül. A kelés rövid időn belül tömegessé válik. Apaduc esetében az ikrahéj viszonylag könnyen leönthető a tál aljára süllyedő kikelt lárvák fölül. Az ikrahéj eltávolítását célszerű elvégezni. A tál tartalmát 200 literes műanyag ballonokba töltjük. Egy ballonban akár félmillió lárva is tartható. A fajok esetében — ellentétben a ponttyal - a nem táplálkozó lárva tartásának időtartama rövidebb, mint az ikraérlelésé. A lárvák (a paduc kivételével) felfüggeszked- nek a ballonba helyezett hálóbetét falára vagy a ballon aljára húzódva spontán forognak a befolyó vízzel. Viselkedésüket fejlettségük és a fényviszonyok is befolyásolják. A lárvával együtt kitöltött ikrahéj a ballon bizonyos pontjain összeállhat. A ballonban lévő víz időnkénti felkeverésével fokozatos elbomlásuk meggyorsítható. A lárvák néhány napon belül feltöltik úszóhólyagjukat levegővel, szájszervük alkalmassá válik külső táplálék felvételére. Ezután főtt tojásból készült finom szuszpenziót öntünk a ballonokba. Az úszóhólyag, valamint a felvett táplálék szabad szemmel is megfigyelhető. A lárva úszóhólyagja fénylő, áttetsző légbuborékra hasonlít, a felvett tojásszusz- penzió pedig sárgán „foszforeszkál” a lárva tápcsatornájában. A táplálkozó lárva előnevelése keltetőházi körülmények között is megoldható. A lárvákat medencékbe helyezzük és megfelelő méretű, gyűjtött zooplanktonnal etetjük. A medencés előnevelés teljes értékű tápszerrel folytatható. Üzemi méretekben gazdaságos és hatékony ivadék-előnevelés azonban csak speciális, a célra előkészített előnevelő tavakban végezhető, ahol a táplálékbázis döntő részét a tó természetes zooplankton- állománya képezi. Kedvező esetben a megmaradás 30-40%-os lehet. A 4-5 hetes tavi előnevelés végére az ivadék mérete elérheti a 3-5 cm-t. A balin és a jászkeszeg egynyaras ivadéka is előállítható tógazdasági körülmények között. Hazai tapasztalatok szerint a balin egynyaras nevelése során a megmaradás 10 és 40% között változik. Az egynyaras ivadék tömege 5 és 30 gramm között alakul. Egyes országokban a jászke- szeget hozamfokozó hatása miatt a tógazdasági tenyésztésbe is bevonták, a halakat há- romnyaras korban értékesítik. A paduc, szemben a másik két fajjal, a tavi tartást nehezen viseli, ezért előnevelését követően természetes vízi kihelyezése célszerű. Összefoglalva a leírtakat megállapítható, hogy a fajok szaporításakor a pontyszaporítás lépéseit kell követni. A technológiát azonban az eltérő szaporodásbiológiai sajátosságok miatt módosítani szükséges. A következőkben felsorolt technológiai módosítások részben egyszerűbbé, részben nehézkesebbé teszik szaporításukat: 1) A szaporítóhalakat természetes vízen gyűjtik be, ezért anyahal-tartásra és -felkészítésre nincs szükség. Emiatt azonban szaporításuk kimenetele sokkal bizonytalanabb, mint a pontyé. 2) A domesztikált ponty viszonylag jól viseli a szaporítással járó műveleteket. Ezzel szemben a folyóvízi fajok érzékenyebbek, sérülékenyebbek, kezelésük óvatosabb bánásmódot igényel. 3) Ikrájukat az ovulációt követően nem szórják el, ezért az ivamyílás bevarrására nincs szükség. 4) Ikrájuk kevésbé ragadós, ezért a tálakba lefejt ikratételek rövid idővel a termékenyítés után egy nagyobb méretű kosárba összeönthetők és duzzaszthatók. A fejés - termékenyítés - duzzasztás műveletsor 338
