Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
Az eredeti módszer szerint a fészekre rakott ikrát keltetésre és nevelésre egy másik tóba helyezik át, és az ívató tavakban többször is ívatnak egymás után. Az áthelyezett fészekből kikelő ivadék megmaradása az extenzív tavi viszonyok mellett, más halakkal együtt nevelve gyenge lesz, a lerakott ikrák nagyon kis százaléka éri csak el az egynyaras kort. 94. ábra. Harcsafészek készítése A fészekre ivatott ikrát kis előnevelő tóban is keltethetjük. Ilyen esetben a kitermelés jobb, fészkenként elég nagy mennyiségű (12 000-20 000 db) néhány centiméteres ivadékot lehet egy hónap elteltével a nevelőtavakból leszűrni. E módszer veszélye, hogy a jó megmaradás eredményeként a harcsaivadék hamar elfogyasztja a nagyobb testű rákocskákat (pl. Copepodákat), ezért a tó természetes egyensúlya olyan irányba tolódik el, amely a darabetegség elterjedésének kedvez. Tehát amikor a kis- harcsák elfogyasztják a természetes zooplankton-állományt a tavakban, számíthatunk a darabetegség közeli fellobbanására, amely azután a néhány centiméter nagyságú ivadékokat szinte 100%-ban elpusztíthatja. A darakór megjelenésekor a tavat azonnal le kell halászni és a fertőzött ivadékállományt átfolyó vízen több napon keresztül enyhe malachitoldatban kell fürdetni. Az előnevelő tavakból lehalászott egészséges előnevelt harcsaivadékot a haltenyésztők kihelyezik ponty ivadék-nevelő tavakba (néhány száz darabot hektáronként), ahol azoknak egy részéből 100-150 g-os egynyaras ivadék fejlődik. A természetszerű szaporítási módszer továbbfejlesztett változatában a fészekre történő ívatást hipofíziskezeléssel váltják ki. Az ikrákat szúnyoghálóból készült, 2 m3-es 325
