Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
tartóládákban érlelik, oly módon, hogy a fészkekről metszőollóval levagdossák azokat a fűzgyökér fürtöket, amelyekre az ikra tömegesen ráragadt, és ezeket az ikrákkal borított fészekrészeket helyezik a védett inkubációt biztosító ládákba, amelyeket azután befolyó víz alá helyeznek. Kikelés után a harcsalárva kiúszik a ládából, és a tóban növekedik egynyaras méretig. A hetvenes évek végén sikerült a harcsaszaporításában is felhasználni a pontyfélék szaporításához készült keltetőházi berendezéseket, ezzel tovább bővült a hatékonyan szaporítható halfajok száma és javult a keltetőházak kapacitásának kihasználása. A harcsa keltetőházi szaporítása A keltetőházi módszer alkalmazása esetén a harcsaanyákat a tógazdaságokban rendszerint egész évben telelőkben tartják, megfelelő mennyiségű takarmányhallal együtt, mert a 6-12 kg nagyságú szülőharcsák még a harmadnyaras pontyok között is igen nagy károkat tudnak okozni. Ezért célszerű az anyaharcsákat a teleltetőtavakban is szeméthallal táplálni. Éves viszonylatban az anyaharcsa-állomány tömegének legalább a háromszorosát kell biztosítanunk szeméthalból. Legjobb tápláléka a pirosszámyú keszeg és legkevésbé jó az ezüstkárász, amelytől tavasszal könnyen különböző fertőző betegségeket kaphatnak el az anyaharcsák. A táplálék jelentős részét a harcsák a kora tavaszi hónapokban fogyasztják el, ekkor rendkívül nagy az étvágyuk, sok táplálék szükséges a megfelelő kondícióhoz és az ikra teljes kifejlődéséhez. A tenyésztők kedvezőnek tartják, ha az egész évi táplálék mintegy 30%-át a harcsák tavasszal, 1-2 hónap alatt fogyasztják el. A telelőbontás után, március végén-áprilisban a harcsákat ivar szerint szétválogatják. A nemek elkülönítése az ivari papilla vagy „csecsbimbó” alakja szerint történik. Ez a szerv az ikrásoknál széles és oldalnézetben domború, míg a tejeseknél vékony, hegyes és oldalnézetben lapított. További ivari elkülönítő jelek: az idősebb tejes halak szögletes feje, a hímek sötétebb színe, valamint szintén a hímeknél az S alakban meggörbült és érdes, kemény úszósugár a mellúszón. Az ivar szerinti szétválasztásnak azért van rendkívül nagy jelentősége, mert így elkerülhetjük a telelőkben a káros vadívást és az ezzel együtt járó tömeges marakodást. 95. ábra. A harcsa ivari dimorfizmusa 326
