Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája

ge sem elhanyagolható, de a hal legfontosabb mozgás- és kormányzószerve a farokúszó a farokrész izomzatával együtt. Ez az előre és felfelé mozgásban, a kormányzásnál és a forduláskor elsődleges. A farokúszó alakja jól jelzi a hal úszóképességét. A mélyen bevágott farokúszó és a keskeny faroknyél (a turbulencia csökkenése révén) a rendkívül gyors úszásra képes halak jellemzője (ez leginkább a tonhalakra, makrélákra igaz). A jól úszó fajok testhosszúság/maximális testátmérő hányadosa 4,5-es értéket ad. Minél nagyobb a törzs mozgatásának szerepe az úszásban, annál nagyobb a turbulencia, így egységnyi energia-befektetéssel kisebb úszási sebesség érhető el. A hátúszó főleg az egyensúlyozást biztosítja úszás közben, illetve forduláskor, de egyes fajoknál (például iszaphal) a hullámzása mozgatja a testet. A farok alatti úszónak a csontoshalak többségénél az egyensúlyozásban és a gyors fordulásban van szerepe, míg hullámzása a késhalak fő mozgásszerve, illetve az elevenszülő fogaspontyoknál párzószervet (gonopodium) képezhet. A mellúszók a lassú mozgás, a vízárammal szembeni haladás, a fordulás, a lemerülés, a felemelkedés, a mászás idején fontosak. A hasúszók megakadályozzák a test süllyedését, fontosak az egyensúlyozásban és a fékezésben, a test hátuljának emelésében, süllyesztésében játszanak szerepet. A csoportban történő helyváltoztatás hidrodinamikai előnnyel is jár, csökkenti a mozgás energiaszükségletét.

A legtöbb halnak viszonylag kicsi a mozgáskörzete, de számos faj hosszabb távolságokat tesz meg, vándorol. Ez összefüggésben lehet a kedvezőbb táplálkozási helyek felkeresésével vagy a szaporodással. A potamodrom halak patakok és folyók folyásirányában vagy felfelé, míg a limnodrom fajok állóvizekben (nagyobb tavakban) vándorolnak. Az oceanodrom halak (például tonhalak, makrélák) a tengeri áramlatokkal együtt vándorolnak. A diadrom fajok az édesvíz és a tenger között mozognak. A tengeri halak egy része (például lazacok, pisztrángok) szaporodás idején az édesvizet keresi fel (anadrom fajok). Egyes édesvízben élő fajok (például angolna) a tengerbe vándorolnak a szaporodást megelőzően (katadrom fajok). Az amphidrom halak szabadon vándorolnak az édes és sós vizek között (például gébfélék).

1.1.5. Az emésztés szervrendszere

A halaknál a legkülönbözőbb táplálkozásmódok fordulnak elő, igy a táplálkozási szinteket figyelembe véve vannak: növényevők (algákat és magasabb fejlettségű növényeket fogyasztók), vegyes táplálkozásúak (növényi részeket és kisebb állatokat egyaránt fogyasztók), valamint ragadozók (halevők, bentikus vagy más aljzaton élő gerincteleneket fogyasztók, zooplanktonevők) és detritusz (elhalt szerves anyagot, baktériumokat, gombákat) fogyasztók. Gyakorlatilag minden trófikus szintet betölt- hetnek. A táplálék-összetétel változhat ontogenetikusan, napszakosán vagy évszakosán. Számos fajnál meglepő rugalmasság figyelhető meg a táplálék kiválasztásában.

A különböző táplálkozásmódokra a szájállásból és a száj alakjából lehet következtetni. A száj lehet felső, középső vagy alsó állású. Felső állású szája van a vízfelszín közelében is táplálkozó gardának, középső vagy végállású a szivárványos öklének, míg alsó állású a csíkhalak szája. A tipikus formákon túl számos átmeneti forma ismert. Egyes fajok szája harmonikaszerűen mozgatható (ponty), másoké kacsacsőr- szerű (csuka) vagy szélesen hasított (harcsa). A szájnyílás körül egyes fajoknál ba31