Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok

Összefoglalva a módszer nehézségeit, ezek elsősorban a túlzott szerves terhelésre és a mérsékelt égövre jellemző hosszabb hideg periódusok kedvezőtlen hatásaira vezethetők vissza. Ennek a megállapításnak az igazát támasztják alá a trópusokon szerzett egyértelműen kedvező tapasztalatok. Ott az állandó meleg vízi környezetben a biológiai folyamatok nagy sebességgel mennek végbe, nincs káros felhalmozódás, a módszernek csak az előnyös hatásai (folyamatos tápanyagbejutás) érvényesülnek, ezért azt mondhatjuk, hogy a mérsékelt égövön kifejlesztett módszer igazi előnyeit a trópusi akvakultúra tudja gyümölcsöztetni.

Hasonló elven működik a hal-sertés integrált tenyésztési rendszer is. Délkelet- Ázsiában már régóta közismert eljárás, hogy a sertések óljait folyóvizekre, tavakra telepítik. A rácsozaton lehulló sertéstrágya számos helyi halfaj (különböző harcsafélék) közvetlen táplálékául szolgál.

Hazánkban ezt a módszert, a kacsanevelésnél elmondott elvi nehézségek miatt, amelyek a sertéstartásnál még hatványozottabban jelentkezhetnek, még kevésbé lehet alkalmazni.

Kedvező hazai tapasztalatok vannak ezzel szemben az extenzív sertéstartásra az elmocsarasodott, korábban elhagyott halastavak makrovegetációjának hatékony irtása céljából. A kötetlen tartású sertésállományok a sekély és nádban, sásban gazdag tavak szinte kiirthatatlan vegetációját rövid időn belül igen hatékonyan kitúrják, elfogyasztják, ismét alkalmassá téve az elhanyagolt tavi környezetet haltermelési feladatok ellátására.

Hasonló hatást érhetünk el a lúdállományokkal is. Ezek az igénytelen, növényeket fogyasztó vízi szárnyasok fokozatosan szétrágják, lelegelik a mégoly dús mocsári vegetációkat, növénytársulásokat is, ismét alkalmassá téve a tavakat a haltenyésztésre.

Mindkét esetben a kötetlen tartású, részben nehezen védhető állatállományok őrzése, gondozása okozza a legsúlyosabb nehézséget.

A lúd és a sertés tóregeneráló tevékenysége során természetesen nagy mennyiségű szerves anyag (növényi és trágya részek) is bejut a tóvízbe, ami ott a szervestrágyázásnál taglaltak szerint fejti ki hatását.

Miután az előzőekben érintettük az elhanyagolt, benövényesedett öreg tavak megújításának kérdését, ide kívánkozik az amurállományokkal történő tó felújítás megemlítése.

Az amurok idősebb állományai azokban a túlnövényesedett tavakban képesek látványos eredményeket nyújtani, amelyekben a feliszapolódás még nem érintette nagymértékben a tó vízmélységét. A gyorsan szaporodó nád- és gyékényvegetáció a gazdag tápanyagellátás (vastag és sok tápanyagot tartalmazó tóiszap) hatására még mélyebb, 1 méteres vízmélység mellett is tömött, sűrű állományt fejleszt ki. Ennek mechanikai vagy vegyszeres eltávolitása igen költséges és esetenként több szezonra áthúzódó tevékenység. Céltudatos biológiai védekezéssel, évente nagyszámú, két-három- nyaras amur kihelyezésével ezt a káros növényállományt fokozatosan kiirthatjuk úgy, hogy a növényi biomassza lassanként halhússá transzformálódik, tehát a kíméletes kömyezetátalakítás mellett még gazdaságos haltermelési tevékenységet is folytatunk.

Az ilyen tavakban az amurok tevékenységének látványos jeleit figyelhetjük meg. A nyílt vízi területek szélein elkezdik a nád, sás leveleit a vízbe húzni, letördelni. Később egész nádtövek, kisebb nádszigetek úsznak a vízben, jelezve, hogy nemcsak a vízből kiemelkedő, hanem a víz alatti részeket is tépik az amurok. A nyílt víz terüle269