Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
miszerint 100 kg algából mintegy 10 kg zooplankton és ebből megközelítőleg 1 kg halhús termelődik. A továbbiakban áttekintjük azt az éves tennelési technológiát, amelynek alapján a halastavakban ma a különböző korosztályokat nevelik. A technológiai folyamatot időrendi sorrend szerint szakaszokra bontva tárgyaljuk, kiemelve az egyes szakaszok legfontosabb sarokpontjait. 2.4.6.2. Tóelőkészítés A tavi haltenyésztés technológiája a tavak előkészítésével kezdődik. A tavak előkészítésének kérdéskörébe beleértjük a tavak technikai és termelésbiológiai felkészítését a következő szezon termelésére, valamint a tóvíz előkészítését a halak fogadására. A tavak előkészítése őszi és tavaszi teendőkre tagolódik. Az előző termelési ciklusban üzemeltetett halastavakat ősszel lehalásszák, majd télen - elsősorban a körtöltéses tavaknál - lehetőség szerint az új termelési ciklusig szárazon tartják a természetes tápláléktermő képesség megújulása, a tófenék regenerálása céljából. A völgyzáró gátas halastavak ebből a szempontból hátrányban vannak, mert az őszi-téli csapadékra a következő szezon termeléséhez szükség van vagy lehet, ezért a vizet folyamatosan gyűjtik a völgy teljes területéről. Sok esetben a már kiélt, egy szezonban használt vizet sem eresztik le, hanem azt az alsóbb tavakban felfogják és a későbbiekben további termelésre hasznositják. Ezért szárazabb periódusokban vagy a kisebb vízgyűjtővel rendelkező területeken létesített tavak sorozatából csak az alsó tó vizét engedik le, majd a következő tó vizét már felfogják a leürült tómederbe; a lehalászással alulról felfelé haladnak, utoljára hagyva a völgyben legfelül elhelyezkedő tó lehalászását. A völgyzáró gátas tavaknál meszezéssel lehet némileg pótolni a téli regenerálódá- si időszak fertőtlenítő hatását. A szárazon állás idején a tóban felhalmozódott szerves anyag egy része oxidálódik és lebomlik, a fertőzéseket okozó paraziták, gombák, baktériumok kiszáradva elpusztulnak, a kopolyákban visszamaradó szeméthalakat a madarak elhordják, összességében tehát a tó termelőképessége részlegesen megújul és higiénés viszonyai is javulnak. Ha a tó éveken keresztül víz alatt áll, annak biológiai termelése észrevehetően csökken. Gyakoribbá válnak a halbetegségek, a tó biológiai állapota labilisabb lesz, egyre több szerves iszap halmozódik fel. A biztonságosabb termelés végett tehát a tavak időszakonkénti szárazon tartását mindenképpen szükséges biztosítanunk. A szárazon tartás őszre eső szakasza alkalmas olyan munkák elvégzésére is, amelyek növelik a tó élettartamát, tovább fokozhatják termelőképességét és a termelés biztonságát, s elősegítik a tó megújulását. Mindenekelőtt a töltések, gátak, műtárgyak felújítását, megjavítását kell ebben az időben elvégezni. Ki kell ásni és eltömni a patkány- és pocokjáratokat és -üregeket. Ezeken a járatokon keresztül a szivárgó víz könnyen okozhat kimosódásokat, gátszakadást. A partvédő fonatokat is ilyenkor érdemes kijavítani. A túlságosan elburjánzó nádfoltok levágása, kihordása, a keményre száradt (vagy később a fagyott) tótalajon a legkönnyebb. Célszerű a tófenéken, gátoldalakon felhalmozódott uszadék, gaz, értéktelen nád, gyékény stb. felperzselését, elégetését is elvégezni. Ki kell irtani a töltéseken növő fákat, bokrokat, mert ezek gyökerei rongálják a töltéseket, csökkentik azok stabilitását. 260
