Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
A táplálkozásra alkalmassá vált zsenge ivadék igényli a külső táplálékot. Ezt keltetőházban a legegyszerűbben úgy tudjuk biztosítani, ha keményre főtt tojásból finom turmixot készítünk. A néhány száz mikrométeres tojásrészecskéket a kishal könnyen elfogyasztja, huzamosabb ideig azonban ez a táplálék nem elégíti ki a hal teljes tápanyagszükségletét. A kihelyezés előtt csak néhány alkalommal etetjük meg a lárvát a turmixolt tojással. 2.4.5. Ivadcknevelési módszerek A halastavak benépesítéséhez szükséges ivadékokat többféle módon, különböző biztonsággal és hatékonysággal lehet tógazdasági körülmények között előállítani. Ezek közül a módszerek közül a legfontosabbakat és a gyakorlatban legelterjedtebbeket ismertetjük. 2.4.5.1. Az előnevelés technológiája Ez a technológia a keltetőházi lárva előállítására épül, annak szerves folytatása. A folyamat a táplálkozás megkezdésével kezdődik, és 3-4 hétig tart. Ez alatt az időszak alatt a néhány milligramm tömegű táplálkozó hallárvából minden lényeges tulajdonságában a szülőkre hasonlító, néhány tized grammos kis hal fejlődik ki. Mai ismereteink szerint a pontyfélék zsenge ivadékait csak tavi környezetben tudjuk nagyüzemi méretben eredményesen nevelni. Ennek megértéséhez részletesebben át kell tekintenünk a kishal és a környezete közötti kapcsolatot, a pontyfaj példáján. Hasonlóan más halfajok utódaihoz, a pontylárvára is jellemző, hogy a szülőkhöz viszonyítva tűrőképessége a különböző környezeti feltételekkel szemben lényegesen kisebb. Ez azt jelenti, hogy jóllehet a kifejlett pontyok hőmérsékleti optimuma 20-25 °C között van, hosszabb ideig is képesek elviselni a 4-30 °C-os hőmérsékletű környezetet is. A lárvák ezzel szemben huzamosabb ideig csak lényegesen szőkébb (12-27 °C-os) intervallumban képesek életben maradni. Ezek a különbségek elsősorban apró testméretük következményei. A testméret két további szempontból is fontos: a tavakban élő apró ragadozók és a táplálékként szóba jöhető szervezetek szempontjából. A kishalak számára minden olyan szervezet veszélyes, amely zsákmányul ejtheti őket. A tavakban ilyen veszélyt elsősorban a ragadozó, alsóbbrendű rákok (Copepo- dák) és a vízi rovarok lárvái jelentenek. A kisméretű rákocskák később az idősebb halkorosztályok fontos táplálékává válnak. A táplálkozás szempontjából fontos tudnunk, hogy az alsóbbrendű rákok első táplálékként méretüknél fogva túl nagyok a zsenge ivadék számára. A megfelelő méretű apró táplálékszervezetek, a kerekesférgek és az egysejtűek az alsóbbrendű rákok jelenlétében nem képesek állományukat növelni a nagyobb és jobb hatásfokkal szűrő szervezetek konkurenciája miatt. Az ivadéknevelés során fontos megjegyeznünk, hogy minden halkorosztálynak a megfelelő méretű táplálékszervezetet kell biztosítanunk. Ennek az elvnek az érvényesítéséhez először át kell tekintenünk néhány, a halastavi környezetben gyakori és az előnevelés sikerét befolyásoló élőlénycsoportot. (Részletesen lásd a 2.5. fejezetben). 249
