Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.2. A haltenyésztés története
része a természetes vizekben termett. Az épített halgazdaságok nagy többségét az állami szektor működtette, kisebb részben a mezőgazdasági szövetkezetek tulajdonát képezték. A természetes vizek főként a halászati termelőszövetkezetek kezelésében voltak. A rendszerváltás a többi mezőgazdasági ágazathoz hasonlóan a haltenyésztésben is átformálta a tulajdonviszonyokat. Főként a kisebb egységek magánvállalkozások, családi kisvállalkozások és kisszövetkezetek tulajdonába kerültek, míg néhány nagy gazdaság változatlanul állami tulajdonban maradt, illetve kft.-vé alakult vagy magánérdekeltségű részvénytársasággá vált. A privatizálást követő néhány esztendőben, elsősorban a tőkehiány miatt, a termelés nagy arányban csökkent, ez a tendencia azonban napjainkra megállt, és a vállalkozások fokozatosan megerősödtek, fejlődésnek indultak. Az Európai Unióhoz történő csatlakozási folyamat a haltenyésztést, a halászati ágazatot is érinteni fogja. Az EU mezőgazdaságának fejlesztési stratégiáit megfogalmazó irányelvek között a halászat a kevés preferált állattenyésztési ágazat között szerepel, aminek következményeként reményeink szerint a jövőben az ágazat a fejlesztéshez központi forrásokat is igényelhet. Cégünk a TE HÁG Kft. Százhalombattán található, Budapesttől 25 km-re a Duna mentén. A 25 éve működő halgazdaság halszaporítással, ivadékneveléssel, étkezési- és díszhaltenyésztéssel, szaktanács- adással és technológia exporttal foglalkozik. 4 telephelyen, 430 ha tóterületen gazdálkodunk, de üzemeltetünk egy termálvízzel működő szuperin- tenzív afrikai harcsát termelő telepet is. Az éves haltermelés 450-500 t között mozog. Tavasztól nyárig tart a halszaporítás. Kínálatunkban szerepel a néhány napos hallárva és az egyhónapos előnevelt ivadék is. Cégünk a következő halfajokat tenyészti: csuka, süllő, balin, kecsege, ponty, amur, fehér busa, pettyes busa, harcsa, compó. Emellett jelentős aranyhal és a kői ponty termelése is, melyek hidegvízi díszhalak. Az ivadéknevelésen kívül meghatározó az étkezésihal-termelés. Egész évben tudjuk biztosítani a pontyot és az afrikai harcsát. Budapest halellátásában jelentős szerepet vállalunk. Több hipermarket-lánc beszállítói vagyunk. A belföldi értékesítés mellett jelentős az export is. Cégünk az alábbi országokba szállít minden korosztályú halat a felsorolt fajokból: Ausztria, Németország, Hollandia, Olaszország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Eszak-Korea. Speciális halszállító kamionjainkkal biztonságosan juttatjuk el az élőhalat akár 2000 kilométere is. A haltermelés és kereskedelem mellett, fővállalkozóként komplett halgazdaságok tervezésével, kivitelezésével és beüzemelésével is foglalkozunk. Ezt a tevékenységet Dél-Amerikában és Ázsiában végezzük. A 2000. év végétől EU konform halfeldolgozót létesítünk és konyhakész, illetve feldolgozott hallal is megjelenünk a piacon. Érdeklődésük esetén további információt Kereskedelmi Osztályunk ad: Szathmári László kereskedelmi osztályvezető tel.fax: ++ 36 23 354 693, e-mail: tehag@battanet.hu TEHAG