Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.4 Orbán László: Molekuláris eljárások alkalmazása a haltenyésztésben
fajok között, hanem egy adott faj egyedeiben is polimorf mintázatot eredményez, nem alkalmasak fajazonosításra. Fajok hibridjeinek molekuláris azonosítására sem a RAPD, sem pedig az AFLP nem tekinthető optimális eszköznek, előbbi markereinek domináns-negatív öröklés- menete, míg az utóbbi meglehetősen bonyolult mintázata miatt. Erre az célra az EPIC-PCR az optimális eljárás. Olyan régiókat kell keresni, melyek minden vizsgált fajban különböző (de a faj összes egyedében állandó!) hosszúságú szekvenciát ampli- fikálnak, így két fragment megjelenése hibrid egyedre utal. Több, különböző kromoszómán elhelyezkedő régió együttes vizsgálatával elvileg esély nyilhat nemcsak a két faj kereszteződésével keletkezett hibridek, hanem azok szülőfajaikkal történő vissza- kereszteződésével létrejött részleges hibridek azonosítására is. Az alfajok, változatok azonosításának igénye elsősorban a környezetvédelmi kutatások területén jelentkezik, de a tenyésztés is profitálhat az ilyen kutatások eredményeiből. Különösen veszélyeztetett halfajok állományának felmérésénél, az elterjedési területek feltérképezésénél nyújthat egy ilyen molekuláris taxonómiai eljárás jó szolgálatot. Flazánkban számos ponty tájfajtát es jónéhány hibridet tartanak számon, de analízisüket a gyakorlatban kizárólag fenotípusos markerek és tenyésztési mutatók alapján végzik. A hazai ponty tájfajtákon mindössze két alkalommal végeztek izoenzim analízist, míg DNS markerekkel egészen a közelmúltig egyáltalán nem vizsgálták őket. így egyes tájfajták eredete, másokhoz fűződő rokonsági kapcsolatai tenyésztőről tenyésztőre szálló információkon, nem pedig kísérleti eredményeken alapulnak. Érdekes probléma a vadponty és a tenyésztésben alkalmazott ponty táj fajták rokonsági fokának meghatározása is, melyről alkotott vélemények széles skálán eltérnek. 1.4.4.2. Halpopulációk genetikai gazdagságának analízise A tenyésztésben kulcsfontosságú a populáció genetikai gazdagságának fenntartása, mert annak csökkenése kedvezőtlenül befolyásolhatja a mindenkori utódok átlagos rátermettségét (fitnesszét). A genetikai gazdagság alatt nemcsak a populációban előforduló genotípusok megfelelően magas számát, hanem azok megfelelő arányát és a szaporodásban való arányos részvételét is értjük. A genetikai gazdagság drasztikus csökkenéséhez vezethet, 1. ha a tenyészállomány kisszámú; 2. ha a szaporítást nem lefejt ikrakeverék spermakeverékkel22 történő megtermékenyítésével, hanem egyedek páronkénti keresztezésével végzik; 3. ha a csoportok természetes ivatásánál a potenciális szülők hozzájárulása az utódállományhoz drasztikusan eltérő mértékű23; vagy ha 4. a tenyészállomány ivararánya nem megfelelő. A fenti okok vagy azok kombinációja azt eredményezheti, hogy az utódok állományát alkotó a családok száma jelentősen lecsökken, azaz kisebb lesz az állomány genetikai gazdagsága. A tenyésztőkre 22 Az ikra- illetve spermakeveréknek legalább féltucatnyi egyed ivartermékét célszerű tartalmaznia. 23 A csoportos ivatás során egy anya ikráját a populáció összes tejesének spermája megtermékenyítheti, így a genetikai gazdagság elvileg nem csökkenhetne. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy esetenként csak a potenciális szülők elenyésző hányada járni hozzá az utódgeneráció megalkotásához, ilyenkor drasztikusan csökken az Fi nemzedék genetikai változékonysága a szülőkéhez képest. 160
