Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.3 Váradi László: Halgenetika
A hibridizáció jelensége a természetben sem ritkaság a halak körében. Fajhibridek akár még távoli rendszertani csoportok között is létrejöhetnek. Míg a természetben sok faj között nem jöhet létre hibrid (pl. élőhelyi elkülönülés), addig a mesterséges szaporítással komoly rendszertani távolságok is áthidalhatók. Az interspecifikus hibridek nagyüzemi alkalmazása a benne rejlő lehetőségek ellenére sem általános. Ennek talán legfőbb oka, hogy e hibridek általában sterilek, tehát a szülői populációt önmagában is fenn kell tartani. A másik ok, hogy a halfajok gazdag genetikai variabilitását tekintve, az ismételt keresztezések ritkán eredményeznek genetikailag és fenotí- pusilag hasonló utódokat. Természetes hibridek egyes halfajok között könnyen létrejöhetnek a csoportos ivás, a nagyszámú ivarproduktum, valamint hasonló szaporodási idő és ívóhely következtében. A különböző élőhelyeken rendkívül változatos ilyen hibridek alakulhatnak ki, amelyek lehetnek magas és gyenge életképességűek is. A természetes hibridizációt kiválthatja az, ha az ember sokszor felelőtlenül telepítget fajokat az egyik élőhelyről a másikra. Klasszikus példa erre a sebes pisztráng (Salmo trutta m.fario) és a szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) élőhelyeire telepített cutthroat pisztráng (Salmo clarkii), amely az ősi fajokkal napjainkra már természetes viszonyok között is hibrideket képezhet. Néhány példa a hazai pontyfélék természetes életképes hibridjeiről: • vörösszárnyú keszeg x bodorka, • dévérkeszeg x vörösszámyú keszeg, • dévérkeszeg * bodorka, • szélhajtó küsz x bodorka. 1.3.7.3. Hibrid vigor Az inter- és az intraspecifikus hibridizáció esetén is számíthatunk hibrid vigor megjelenésére, vagyis a heterózishatás kifejeződésére. A heterózishatás azt jelenti, hogy az utódok valamelyik tulajdonságukban felülmúlják szüleik teljesítményét. Az általánosan elterjedt nézet szerint, ha beltenyésztett, egymástól genetikailag távoli vonalakat keresztezünk, biztosan kialakul a heterózishatás. Ez sajnos nincs igy. A heterózishatás genetikai alapja, hogy a két szülő genotípusai szerencsésen kombinálódnak egy adott tulajdonságra, amely egy adott környezetben jelentős termelési fölényt érhet el. Ez a kombinálódás véletlenszerű, és genetikai ismereteink még nem elégségesek arra, hogy két ismeretlen vonal keresztezésekor bármilyen szinten is meg tudnánk jósolni a várható hatást. Tehát számos beltenyésztett vonal szisztematikus próbakeresztezésével kell az utódok közül kiválasztani a kívánt tulajdonságot tekintve az adott helyen legjobban tennelőket. A beltenyésztés alkalmazása nem a heterózishatás kiváltásában, hanem az ismét- lődhetőség megerősítése szempontjából fontos. Például egy sikeresen alkalmazott keresztezés csak akkor lesz valóban eredményes, ha megközelítőleg hasonló szülői genetikai szerkezetből indulunk ki. A próbakeresztezések során tapasztalhatjuk, hogy a heterózishatás más és más tulajdonságokban jelentkezik, és nemcsak pozitív, hanem negatív irányú is lehet. így heterózishatásnak nevezzük azt is, ha az utódok jelentősen elmaradnak a szülők teljesítményétől. Ez általában nem kedvező, bár vannak tulajdonságok, ahol kifejezetten ez a cél - például pisztrángok esetében az egyes vírus- fertőzések iránti érzékenység. Ezeken kívül az interspecifikus hibridizáció esetén a 123
