Hamvas Ferenc: Vízépítés I. (Tankönyvkiadó, Budapest, 1980)
5. Völgyzárógátak
5. VÖLGYZÁRÓGÁTAK A viz a legfontosabb természeti kincsek sorába emelkedett. Mind nagyobb gond, hogy a felhasználás céljainak megfelelő viz mennyiségét, minőségét tekintve kellő időben a fogyasztó rendelkezésére álljon. A hidrológiából már ismeretes, hogy sok esetben a vízkincs elegendő, ha éves vagy több éves átlagban vizsgáljuk a szükségletet. Mégis hiány van belőle, mert a természet nem igazodik a fogyasztó igényeihez, hanem a vízfolyások a természet törvényszerűségeit követve hol nagyobb, hol kisebb vízhozamot szállítanak. A tározás célja az, hogy a természetes vízfolyás akár ingadozó, akár egyenletes vízhozamát tározó segítségével a fogyasztó igényei szerint szabályozza. 5.1 A tározók csoportosítása, létesítése A tározókat a domborzati viszonyok, a vízhasznosítás célja és az üzemelés jellege szerint csoportosíthatjuk. A domborzati viszonyok alakulásától függően megkülönböztetünk síkvidéki, hegyvidéki és dombvidéki tározókat. A síkvidéki tározás esetében - különösen mély beágyazódásu folyómedreknél - duzzasztóművel elzárják a vízfolyást és a vizet a középvizi mederben vagy a hullámtéren tárolják. Az előbbi esetben medertár ozásról, az utóbbiban hullámtéri tározásról beszélünk. A hegy- és dombvidéki tározókat heves vizjárásu vízfolyások kedvező helyein, pl. szűk völgyszelvényeknél építik. A hegyvidéki tározók elzáró gátjainak magassága általában nagyobb, mint a hosszuk. Hazai viszonyaink között szélsőséges vizjárásu dombvidéki vízfolyások találhatók, melyek csak a tavaszi hóolvadást követő árvízkor vagy heves esőzések alkalmával szállítanak nagyobb vízhozamot. A fokozott vízigény következtében egyre több dombvidéki tározó épül. A hasznosítás célja szerint lehetnek ivó- és ipariviz tározók, öntözővíz tározók, árvízi tározók, üdülés és vizisport igérjyü tározók stb.- 183 -
