György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
V. Folyami vízgazdálkodás művei
V — 44 A FOLYAMI VÍZGAZDÁLKODÁS MŰVEI Ha a szabályozásra kerülő vízfolyásra megbízható hordalékhozam-görbe áll rendelkezésre, meghatározzuk a jellemző vízszintre a vízállás-gyakoriságot és a különböző vízállásokhoz tartozó napi hordalékszállítást. Az egyes vízállásközökre vonatkozó gyakoriságokat (nap) a hozzájuk tartozó szállított hordalékmennyiségekkel (t/nap) összeszorozzuk, és az így nyert értékeket a vízállások függvényében felrakjuk. Az ebből adódó görbe maximális értékéhez tartozó vízállást fogadjuk el mederképző vízállásként. Megjegyezzük, hogy a görbe és a vízállástengely közötti terület az évi átlagos hordalékszállítást jelenti. A mértékadó vízhozamok értéke a mellékfolyók betorkollása, nagyobb vízkivételek, illetve víz- lebocsátások helyén jelentősen változhat, ezért azok értékét, ha a vízhozamváltozás a 10%-ot meghaladja, szakaszonként kell meghatározni. Nagyobb folyókon a hajózható hídnyílások szélességét, álsó élének és a víz feletti vezetékek legmélyebb pontjának magasságát a legmagasabb hajózási vízszinhez (UNV) viszonyítva célszerű megállapítani. Ilyen vízszint egyelőre hazai folyóink közül egyedül a Dunára állapítottak meg. A Duna- bizottság a Duna főbb mérceszelvényeire a már említett 1924—1963. évi időszakra vonatkozó vízhozam-statisztikai adatokat felhasználva azt a vízhozamot javasolta hajózási nagy vízhozamként elfogadni az 1966—1975. évi időszakra, amelynek átlagos tartóssága 1%. Legmagasabb hajózási vízszin pedig az a vízszin, amely mellett az 1% tartósságú vízhozam lefolyik. A főbb vízmércékre vonatkozó értékeit az V-10. táblázat tünteti fel. A Tiszára KPM, OVH együttes rendelkezések szabályozzák a hidak szabad magasságát. Az előmunkálatok célja a folyó minél teljesebb megismerése. E munkálatokat olyan részletességgel kell végezni, hogy a tervezéshez és az ellenőrző kismintakísérletekhez elegendő és megbízható adatot szolgáltasson. Tervezés Hazai folyóink legnagyobb része szabályozott, vagy legalábbis részben szabályozott. Folyóink mentén árvízvédelmi töltések húzódnak, ezért nagyvíz szabályozására hazai viszonyok között már csak elvétve kerülhet sor; ez is inkább a hullámtér rendezésére és néhány helyen a töltés- vonalozás helyesbítésére vonatkozhat. Annál inkább szükséges folyóinkon a mederszabályozás, ezen belül hajózható folyóinkon a kisvízszabályo- zás. A mintakeresztszelvények meghatározása A tervezés első lépése a méretezéshez szükséges hidraulikai alapadatok meghatározása. Ezek az átfolyási szelvényterület (F), a nedvesített kerület (P), a hidraulikai sugár (It), a középsebesség (vk), a vízfelszín esése (I) és a sebességi tényező (c) vagy (k). A mederképző és a szabályozási kisvízhozam megállapításának kérdését az előző rész tárgyalta. A hidraulikai jellemzőket a leírt helyszíni mérések szolgáltatják, illetve azokból számíthatók. A szabályozási tervek készítésekor a folyó természetéhez célszerű messzemenően alkalmazkodni. A folyó életébe erőszakosan beavatkozni gazdaságtalan, a művek építése és fenntartása rendkívül költséges és nem mindig érik el velük a kívánt célt. Szem előtt kell továbbá tartani a korábbi szabályozásokkal (pl. Dunán) teremtett helyzetet, még akkor is, ha az a morfológiai követelményekkel ellentétes. A tervezés kezdetekor a szabályozandó folyót természetének megfelelő szakaszokra kell osztani. A szakaszhatárok : az eséstörések (Dunán pl. az 1810 fkm, 1791 fkm stb.), jelentős mellékfolyók torkolatai (a Tiszán pl. a Szamos, Sajó stb.), a meder geológiai (kőzettani, ill. rétegezettségi) viszonyainak változása (pl. a medret keresztező sziklavonulatok) és általában minden olyan tényező, amely a le- j folyási viszonyokat jelentősen megváltoztathatja, ide értve pl. a nagy városokon átfolyó, illetve azokat érintő szakaszokat, ahol főleg az infrastrukturális követelmények szabhatják meg a szabályozási módot. Ügyelni kell arra, hogy szakasz- határokul ne válasszunk elfajult szelvényeket. A szakaszhatárok megállapításához a Vízrajzi Atlaszok [49] adatai előnyösen felhasználhatók. A szakaszokon belül ki kell választani azokat a szelvényeket, amelyek környezetében a meder viszonylag egészségesen fejlődött. Ügyelni kell arra, hogy közöttük a nagyvízi mederalakulást jellemzőek is legyenek. A kiválasztott szelvényekre a vízhozam-nyilvántartási szelvény Q(H) görbéjéből a mércekapcso- lati összefüggéseket felhasználva transzformálással meghatározzuk a Q(H) görbét, a szelvényméretekből pedig az F(H) összefüggést. (Az összefüggésekben H az országos szintezési alapfelülethez viszonyított magasság.) A nedvesített kerület (P) pontos meghatározásától az olyan vízfolyásokon, amelynek mélysége szélességéhez viszonyítva nem számottevő — azaz folyók esetében — eltekinthetünk és helyette a folyó szélességével (B) számolunk. A szelvények mé914
