György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)

V. Folyami vízgazdálkodás művei

VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE

V—25

Áteresztő, szemcsés talajok esetén a szivárgó víz sebessége a töltés testében, illetve a kilépés helyén a kritikus sebesség fölé emelkedhetik és ez az erózió szempontjából jelenthet veszélyt.

Az átázás jelenségével kapcsolatban két fontos körülményre kell felhívni a figyelmet, mindkettő abban az esetben fordul elő, amikor a töltést a mentett oldalon erősítették (pl. padkás szelvény helyett laposabb rézsűt képeztek ki).

Ha a mentett oldalra lazább szerkezetű anyagot építettek be, akkor a régi töltés testében repedésben vagy féreglyukban bekövetkezett csurgás az erősítés áteresztőanyagán eloszolva, a mentett oldali rézsűt nagyobb foltokban is átáztathatja. Ez a jelenség elsősorban arról ismerhető fel, hogy az átázás nem a tereptől indul el és terjed felfelé, hanem magasabban jelentkezik és úgy terjed különböző irányokban, másrészt aránylag kisebb területekre, ill. szakaszokra korlátozódik. Kis átmérőjű furattal, vagy esetleg néhány lapát föld eltávolításával könnyen felismerhetjük a jelenséget. (Az eredeti töltés nincs átázva.)

Sokkal veszélyesebb és nehezebben ismerhető fel, ha a mentett oldalra — helytelen építés következtében — vízzáró anyag került. Ekkor — természetesen ha az eredeti töltés áteresztőbb anyagú — az egész töltéstest az árvíz szintjéig átázhat anélkül, hogy a mentett oldalon annak látható jele lenne. Ka- ^ pilláris hatás miatt esetleg az átázás még az árvíz szintjénél magasabbra is emelkedhet. A töltés testében nagy hidrosztatikai nyomás áll elő és ez a mentett oldali rézsű lekagylózására, lecsúszására vezethet.

Ugyancsak a mentett oldali rézsű lekagylózása, ill. lecsúszása következhet be a vegyes anyagú, ill. tömörségű töltéseknél is, ha a mentett oldali erősítések során a vízvezetö rétegek kifolyási lehetőségeit vízzáró anyag beépítésével elzárják. Ilyenkor a szerkezetes sávokban a hidrosztatikai nyomás megnő; a talpszivárgásoknál a rézsű alatt, kontúrszivárgásoknál pedig a kontúrsávokban kialakuló felhajtóerő a mentett oldali rézsű roskadását idézheti elő.

Külön fel kell hívni a figyelmet, hogy a szivárgás jelensége, elsősorban olyan töltések esetén jelenthet veszélyt, ahol a töltés anyaga a felvett víz hatására nyírószilárdságát elveszti. Homokoskavicsos vagy homoktöltések esetén a szivárgás semmiféle veszélyt sem jelent, hacsak a szivárgó víz sebessége nem lépi túl a kritikus sebességet.

Összefoglalóan: a szivárgások — bármilyen jellegűek és méretűek is legyenek — csak a felhajtóerők és a szivárgási nyomások növekedésével vagy a töltésanyag szilárdságának a csökkenésével válhatnak veszélyessé.

Különösen kedvezőtlenül befolyásolhatja a mentett oldali töltésláb felázását, stabilitását, ha a talajtömb fedőrétege áteresztő. Ez esetben az árvíz emelkedésével szinte egyidőben telítődik a fedőréteg és a hidrosztatikai nyomás a fedőrétegben levő vizet alulról felfelé azonnal a töltésbe szorítja.

A töltésanyag szilárdságának a szivárgás hatására bekövetkező lecsökkenése elsősorban a töltés állékonysága szempontjából jelentős, stabilitási kérdéseket vet fel. (Megcsúszás, lekagylózás.)

A szivárgás az árvízvédekezés során a leggyakoribb jelenség. Ellene való legmegfelelőbb védekezési mód megválasztása nagy körültekintést kíván. Főként a következő elveket kell szem előtt tartani:

— minden körülmények között a víz felőli oldalon kell védekezni, vagyis a víznek a töltésbe való bejutását meg kell akadályozni;

— a töltésbe bejutott vizet a lehetőségekhez mérten, a legrövidebb úton, a töltésből ki kell engedni',

— a töltés átázásának mértéke nagyban befolyásolja a védekezési mód vagy módok megválasztását;

— a szivárgás elleni védekezési mód megválasztásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni a töltés anyagát, szerkezetét, tömörségét.

A biztonságos védekezés érdekében a töltéstestben lejátszódó folyamatokat fel kell tárni és ennek alapján meg kell ismerni

— a töltés anyagát,

— a szivárgás jelenségét,

— a nyomásviszonyokat és

— a szivárgó víz sebességét.

A szivárgás elleni védekezés a feltárásokkal megállapított folyamatok alapján a védvonal tényleges adottságainak megfelelő módon és mértékben, azaz különböző fokozatokban történhet.

Homok, ill. homokos-kavics töltéseknél olyan permanens állapot lehetséges, amely mellett a szivárgó víz sebessége a kritikus érték alatt marad és ekkor védekezésre, beavatkozásra nincs szükség. Az átázott mentett oldaü terepen vízelvezető barázdákat célszerű kiépíteni.

Szivárgás elleni védekezés első fokozatának a víz felőli oldalon a beszivárgás megakadályozását kell tekinteni.

Hatékony módszer lehet a mesterséges kolmatáció, vízben diszpergált (5%-os töménységű) bentonit alkalmazása. Megfelelő minőségű bentonitból készített diszperziót a töltés rézsűjére juttatva (lassan áramló víz esetén a víz felszínére fecskendezve vagy nagyobb vízsebesség esetén perforált csöveken közvetlenül a rézsűre helyezve) és egyenletesen elkeverve, megfelelő vízzáróság állítható elő.

895