György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
II. Vízépítési szerkezetek
11-82 VÍZÉPÍTÉSI SZERKEZETEK br a résfal szélessége; kr a résfal szivárgási tényezője (II-36a ábra). A résfallal teljesen lezárt réteg esetében tehát a helyettesítő hossz: ^hr ~lf + B0 + lr + (39) A mentett oldal fedőrétegére ható nyomásszint a továbbiakban a (34—37) képletekkel számítandó, csupán lh helyett Zhr-t kell helyettesíteni. Ha a függőleges lezárás csak részleges (II-36a ábra), akkor a lezáróelem teljesen vízzárónak tekinthető (&»krR;0) és szélessége sem játszik számottevő szerepet (br^0). A helyettesítő hosszban lr helyett a lezárást megkerülő szivárgás ellenállását (lt) kell figyelembe venni: ly = p- V(í-ír)(0,8ír + 0,2íj, (40) t Íj. ahol t a vízvezető réteg teljes vastagsága, és ír a vízvezető rétegnek a lezárt vastagsága (a résfal mélysége a vízvezető réteg felszíne alatt) (1. 11-36« ábrát). Csatornák szivárgása Nyílt csatornák, medrek, árkok rendeltetésük, ill. magassági vonalvezetésüktől függően, a környezet talajvizét táplálják vagy megcsapolják, azaz a csatornába bejutó vízhozam a csatorna mentén csökken (elszivárgás) vagy növekszik (beszivárgás). Az első eset az emelt vízszintű öntöző vagy más haszonvíz-csatornákra, a második eset a vízelvezetést, a vízszintcsökkentést szolgáló földművekre, így megcsapolócsatornákra, galériákra, drénekre jellemző. Ez a két változat a gyakorlatban nem mindig határolható el egyértelműen, egyes földművek esetében — a vízszint magasságától függően — időszakosan az elszivárgás és a beszivárgás folyamatai váltják egymást. a) A vízelszivárgás esete, A burkolattal nem védett földmedrekben a vezetett víz egy része elszivárog, ha a meder vízszintje a környezet természetes talajvízszintje fölött van. A szivárgási folyamatban hidrodinamikai szempontból négy szakasz különböztethető meg a 11-37. ábra szerint. I. szakasz. A medret befogadó talajréteg telítődik, a telített tartomány kiterjedése fokozatosan növekszik, de a talajvíz szintjét (pontosabban a kapilláris szegélyt) még nem éri el. Ez a szabad, nem permanens állapot, amelyre jellemző, hogy az elszivárgó víz fajlagos mennyisége fokozatosan csökken. II. szakasz. Ha az elszivárgó víz eléri a talajvíz szintjét, beáll a szabad permanens állapot, amely-y^rr ~rf ki V . v ~ —; 77777, T 77777777777777777. 7777777777777777? 7T, 11-37. ábra. A szivárgási folyamat fázisai hk kapilláristartomány: I szabad nem permanens; II szabad permanens; III duzzasztott, nem permanens; IV duzzasztott, permanens állapot állandósulni fog, ha a talajvizet befogadó réteg a mederből beszivárgó vizet késedelem nélkül képes elvezetni. (Pl. ez az eset áll fenn, ha a talajvizet befogadó réteg lényegesen áteresztőbb, mint a csatornát befoglaló réteg.) Az elszivárgó vízmennyiség ilyen körülmények között az időben nem változik.) III. szakasz. Ha a mederből elszivárgó víz nem képes a talajvizet tartó rétegben akadálytalanul eltávozni, a szivárgás a duzzasztott, nem permanens állapotba jut. A kezdetben meredek szivárgási görbe egyre laposabb lesz, gradiense, és ezzel az elszivárgó mennyiség is egyre csökken. Ebben az álla- \ pótban az elszivárgó vízmennyiséget már a talajvíz párolgása is befolyásolja. IV. szakasz. A depressziós görbe egy bizonyos idő elmúltával állandósul. Karádi kimutatta, hogy ez az időtartam elméletileg végtelen. Ebben az állapotban a mederből elszivárgó vízmennyiség egyenlő a talajból elpárolgó vízmennyiséggel. Ez a duzzasztott permanens állapot. #n f i ^ $ i p. 11-38. ábra. A csatornából elszivárgó vízmennyiség számítása 242
