György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
II. Vízépítési szerkezetek
2. FÖLDMŰVEK BEVEZETÉS Az eredeti térszín és a földmunkával kialakított mesterséges felület által határolt létesítmény a földmű. A földművet létrehozó földmunka mozzanatai: a föld kitermelése, szállítása és beépítése. A földmunka során általában a kitermelés helyén bevágás vagy gödör, a beépítés helyén töltés vagy depónia jön létre. Egyes esetekben a töltés anyagát a földfelszín megbontása nélkül szerzik be (pl. bányameddő, esetleg salak, építési törmelék stb.). A bevágásból, gödörből kitermelt anyagot sem használják fel minden esetben töltés építésére; bevágás vagy gödör jön létre ipari nyersanyagok külszíni fejtése, bányák tömedékeléséhez felhasznált anyagok kitermelése helyén is. Elsősorban azoknak a földműveknek kérdéseivel foglalkozunk, amelyeknek méreteit és szerkezetét a k megoldandó feladat szabja meg, azaz „főtermékek”, amelyek az adott cél elérését elsődlegesen szolgálják (pl. gátak, mesterséges medrek, alapgödrök stb.). A ,,melléktermék”-ként létrejövő földművek (anyaggödör, depónia) kialakítása általában nem vet fel olyan műszaki kérdéseket, amelyeknek külön tárgyalása indokolt volna. A vízgazdálkodásban a földművek alapvető szerepet töltenek be mind a víz hasznosítása, mind a vízkárok elhárítása tekintetében. A vízgazdálkodás legkiterjedtebb létesítményei a földművek. A vízgazdálkodás földműveire általában jellemző, hogy rendeltetésük folytán a vízzel közvetlen kapcsolatban vannak; a víz okozta hatásoktól, terhelésektől nem mentesíthetők, amint az a más jellegű földművek (pl. a közlekedési vonalak alépítménye) esetében szokásos. A vízgazdálkodás földműveinek túlnyomó részét jellemzi továbbá az a körülmény is, hogy a rendeltetésükből származó igény- bevételek általában közvetlenül hatnak rájuk, a terheléssel szembeni ellenállást kizárólag a földanyagnak kell biztosítania, a „felépítmény” szerepét is — a közlekedési pályák hasonlatánál maradva — a földanyag tölti be. E tekintetben csak a burkolattal ellátott földművek képeznek részleges kivételt. A vízépítési földművek üzemének időtartamát, gyakoriságát, általában a mű rendeltetése szabja meg. A vízhasznosítás földművei (pl. tározógátak, haszonvízcsatornák) állandóan vagy tervszerűen ismétlődő tartós jelleggel vannak üzemi állapotban, terhelésük szabályozott. A kárelhárítás földművei (pl. árvízvédelmi gátak, belvízcsatornák stb.) igény- bevételének gyakorisága, tartóssága a meteorológiai és hidrológiai körülményektől függ. Igénybevételük időpontja, mértéke, időtartama nem szabályozható, csak valószínűségek alapján ítélhető meg. Az alapgödrök és munkaárkok sem mentesek az esetlegességek befolyásától, bár „üzemidejük” tervszerűen megszabható. A vízépítés ilyen jellegű ideiglenes földműveinél szinte minden esetben jelentkező víztelenítéssel járó igénybevételek megítélésében is fontos szerepet játszanak a meteorológiai, hidrológiai körülmények. Minden földműnek — azon kívül, hogy fő méretei a funkcionális igényeket kielégíti — a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie: — állékonysággal, a rendeltetésnek és a mű tervezett élettartamának megfelelő mértékben; — megfelelő szivárgási tulajdonságokkal, vízzárással (pl. gátak és öntözőcsatornák esetében) vagy éppen áteresztőképességgel (ha pl. a földmű rendeltetése depresszió előállítása vagy megcsapolás), a szivárgás nem okozhat hidraulikus talajtörést; — tartóssággal elsősorban a nyílt vizek és az atmoszferiliák eróziójával szemben. E tekintetben a földművekhez szorosan kapcsolódnak a különböző burkolatok, kőművek. A felsorolt követelmények kielégítése szempontjából alapvető különbség áll fenn a beépített talajból és a természetes településű rétegekben kialakított földművek között. Míg ui. — a földanyag beépítésével létrehozott töltések (gátak) esetében, adott korlátok között, az építőanyag kiválasztásával, tervszerű tömörítésével, megfelelő szerkezeti kialakításával, a követelmények teljesítése szempontjából döntő körülmények szabályozhatók, addig a 231
