György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VIII. Csatornázás és szennyvíztisztítás
VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE Vili —169 az elszíneződés, valamint, hogy a kémiai oxigénfogyasztás aránytalanul nagyobb, mint a biokémiai oxigénigény (1. a VIII-65. táblázatot). A városi keverékszennyvízre nagyon káros hatással lehetnek a mérgező fémvegy ületek, pl. kromá- tok, cink- és rézsók, amelyek főleg galvanizáló üzemekből erednek. Ezek a tisztítótelepen keletkező iszapban az eredeti koncentráció 100-200- szorosára dúsulhatnak fel. így nemcsak a biológiai tisztítást gátolhatják, hanem más kis koncentrációban az iszaprothasztást is. Amikor a csatornába való bevezethetőség felől döntenek, azt kell szem előtt tartani, hogy a közcsatornában levő keverék- szennyvíz fémsó-koncentrációja nem lehet nagyobb, mint ami a befogadóban a szennyvíz- bevezetés alatt meg van engedve. A városi keverékszennyvízen levő fémsók rutinszerű szennyvízanalízis során általában nem mutathatók ki. Ezek kimutatására célanalíziseket kell végrehajtani. Biológiailag mérgezők bizonyos kémiai iparok szennyvizei is, amelyek oldószereket, szervesmérgező anyagokat, pl. fenolokat tartalmaznak. Zavarokat okoznak a zsír- vagy ásvány olaj-tartalmú és deter- genstartalmú szennyvizek is. A semleges sók — a szulfátok kivételével, amelyek a betont megtámadják — nagy mennyiségben sem károsak. A biológiai tisztításnál és iszaprot- hasztásnál szerepet játszó baktériumok hatékonyságét a konyhasó jelenléte 10 g/1 koncentrációig alig befolyásolja. Rendkívül nagy sókoncentrációk azonban, amilyenek pl. a bányavizekben fordulhatnak elő, megbéníthatják a baktériumok tevékenységét. Mivel a hagyományos szennyvíztisztító telepen a szennyvíz sótartalma amúgy sem csökken, a nagyon nagy sótartalmú szennyvizeket a csatornahálózatba nem célszerű bevezetni. Láthatjuk tehát, hogy az ipari és háztartási eredetű szennyvizek közös kezelésének vannak árnyoldalai is, de ezek eltörpülnek az előnyök mellett. Mindenesetre a helyi — ipartelepi — előkezelési feltételeket nagy gonddal kell meghatározni. Egyetlen példát említünk: biológiailag jól bontható városi szennyvizet magas krómtartalmú (súlyos baktericid hatású!) bőrgyári vízzel — utóbbi előkezelése nélkül — keverünk, és a közös tisztító- telepen kell a kevert szennyvizet krómtalanítani. Világos, hogy a kevesebb és töményebb bőrgyári víz helyi krómtalanítása és ennek megtörténte után, közcsatornába engedése a célravezetőbb megoldás. Az ipartelepi helyi kezelés, előkezelés szükségességét és mértékét a csatornahálózatot (és központi szennyvíztisztító telepet) üzemeltető szerv dönti el. Egyedi ipartelepek szennyvíztisztító berendezései Az iparágakon belül a technológiák eltérőek (elavultak vagy korszerűek, vízpazarlók vagy víz- takarékosak stb.), a nyersanyag- és vegyszerfelhasználás minőségi és mennyiségi jellemzői egyedileg változók, tehát nem mondható, hogy például a textilfestődéi szennyvíz egy bizonyos jelleggel vagy átlagos összetétellel rendelkezik, mely az irodalomból kivehető és mely alapján a szennyvíz- tisztító megtervezhető. Ipartelepek egyedi szennyvíztisztításánál két eset lehetséges: vagy meglevő üzem tisztítóberendezését kell megtervezni, vagy egy még ezután létesülő üzem részére kell az üzembe lépéssel egyidőben szennyvíztisztítóról is gondoskodni. Előző esetben a szennyvíz megmintázható és annak részletes mennyiségi és minőségi analízise a tervező rendelkezésére áll, sőt egyszerű laboratóriumi kísérletekkel a főbb tervezési paraméterek is meghatározhatók. Ha az ipari üzem még ezután létesül, úgy meg kell vizsgálni, hogy az milyen nyersanyagot és milyen technológiát alkalmaz, fel kell keresni a hozzá hasonló üzemelő berendezést és arra kell alapozni a tervezési adatokat — természetesen figyelembe véve a kérdéses üzem gyártási tervét, kapacitását stb. A legfontosabb iparágak szennyvíztermelési és szennyvízminőségi adatait — vázlatosan — a VIII- 63. táblázat tartalmazza. A táblázat utolsó három oszlopában találjuk azokat az egyedi tisztítás esetén alkalmazható fizikai, kémiai és biológiai módszereket és műveleteket, melyek — különösen hazai viszonyok között — feltehetően a leggazdaságosabb megoldást nyújtják. Természetesen az alkalmazott módszer a megkívánt tisztítottvízminőség függvénye. Erre nézve, mint azt az előzőekben láttuk, országos vagy helyi határértékek, kritériumok érvényesek. Ipartelepek szennyvíz- tisztításának hatásfoka azonban legtöbbször egyedi elbírálást kíván meg. Erre vonatkozólag csak egy példát említünk, a VIII-63. táblázatban szereplő cellulózgyártási szennyvíz esetét, ahol mint látjuk, a nyers szennyvíz több ezer mg/1 BOI5, illetve KOI értékkel rendelkezhet. Ha ezt a városi szennyvizek tisztításánál általában előírt 20—30 mg/1 BOI5 vagy 70—80 mg/1 KOI értékre akarnék csökkenteni, nemhogy a biológiai tisztítás, de még a kémiai (koaguláció és kicsapatás) sem elegendő, tehát még aktívszén-kezelést is kellene alkalmazni. Mindennek költsége a gyár létesülési költségének 20%-át is meghaladná, holott 5—7%-nál magasabb szennyvíztisztítási költséget nem tekinthetünk rentábilisnak. A legtöbb olyan esetben, amikor biológiai tisz1589
