György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VIII. Csatornázás és szennyvíztisztítás
VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE Vili —163 az égetés technológiájának kidolgozására. A mező- gazdasági felhasználás, illetve komposztozás gazdasági előnyeik miatt a legkedvezőbbek. Példa iszapszikkasztó-ágy méretezésére Kiindulási adatok: iszapmennyiség: 6000 m3/év = 18 m3/nap víztartalom: 93% Fedett szikkasztóágy esetében az iszap szárazanyag-tartalma: /= 7%, az (57) képlet szerint Iszaptó létesítése esetén figyelemmel kell lenni a talajvíz elszennyeződésének veszélyére és arra, hogy a terület csak nehezen vehető újra művelésbe. Ez utóbbi szempont különösen akkor kerül előtérbe, ha a tavat egyben depóniaként is felhasználják. Ha víztelenedett iszapot rendszeresen eltávolítják, úgy minimálisan 2 tavat kell létesíteni. A néha több méterre is feltöltött iszaptó tartalmának végső víztelenítését függőleges drénezéssel lehet megvalósítani, ily módon az szilárd lesz és akár közterületként (park, liget) is használható. w= 100 e = 105% (?-)■ 1,430-1=1,330% A VIII-132. ábra szerint a wkr = 285%, A kezdeti nedvességtartalom, amíg a leszivárgás tart, 75%, w1=10o(^-l) = 300%, Az iszapot 30% víztartalomig szárítjuk '100 ív.i =100 70 1 =43%. |t A száradási idő 25 cm optimális terítési vastagság mellett a (60) képlet szerint = 0,3f=o,: 17,5 4(wkx + 2,3wkr lg 285 “fej 54 300 - 285 + 2,3-285 lg — | = 54,0 nap. Tehát megengedhető évi 6-szori elárasztás két- havonként, összesen 6-25 = 150 cm vízborítással. A szükséges szikkasztóágy-felület: F = ^^ = 44ÖÖ m2. 1,5 b) Ijjgaplagúna. A sűrített nedvesiszap egyik legolcsóbb elhelyezési módja (kedvező területi és terepviszonyok mellett) az iszaptó (lagúna) létesítése. A szükséges terület 1 m2 iszap m3-enként és évenként, az egyszeri terítési magasság 20—30 cm. Tekintettel arra, hogy az iszaptavakat alagcsöve- zéssel nem látják el, a víz eltávolítása a felületről való mesterséges leszívatással és természetes párolgással történik. A víz leszívatását megkönnyíti az egyoldali betáplálással létrehozott természetes lejtés, amely kb. 1:200. Az iszap végső elhelyezése Iszajiégetés. Az egészségügy igényeinek maradéktalan kielégítését elsősorban az iszapégetés oldja meg. A szennyvíztisztításnál keletkező iszapok nagy víztartalma az égetés közvetlen alkalmazását kizárja, az iszapégetést mindig valamilyen előkezeléssel kötjük össze. Ennek legfontosabb lépései a kondicionálás, víztelenítés és szárítás. Az eddigi víztelenítési eljárásokkal csak kivételesen érhető el 50—60% szárazanyag-tartalom, márpedig 50% alatt az iszap energiatartalma az égetés energiaigényét nem fedezi. Az égetésre így két lehetőség marad: a) égetés házi szemét hozzáadásával, b) égetés előszárítással, póttüzeléssel. Az első alternatíva sajátos helyi adottságok között valósítható meg. Ennél elsődlegesen a házi szemét elégetési technológiáját kell megvalósítani és a szennyvíziszap ehhez hozzákapcsolható. A második alternatíva módot ad az iszap önálló égetésére. Minimálisan 50% kemencehatásfokot feltételezve, az iszap víztartalma nem haladhatja meg az 50%-ot, hamutartalma a 25%-ot ahhoz, hogy a rendszer önfenntartóvá váljék. Ha pl. 45% szárazanyag-tartalmat érhetünk el a víztelenítéssel, ezt szárítással 50% -ra kell növelni, ehhez pedig „póttüzelés” szükséges. A póttüzelés mértékére végzett számításaink szerint ez esetben az iszap szárazanyag 1 t-jára kb. 30 kg fűtőolaj szükséges. Iszapégető berendezést — hazai viszonyok között — 100 t/nap szárazanyag-mennyiség alatt általában nem gazdaságos létesíteni, az iszap elhelyezésére más utat kell keresni. A szemétégetéstől független berendezések kivétel nélkül előszárítással dolgoznak, de a két műveletet egyetlen készüléken belül oldják meg. Felhasználnak e téren forgó csőkemencét, mely a cementiparnál a klinkerégetésből ismert és etázskemencét, melynek felső emeletein a száradás megy végbe, 1583
