György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VII. Vízellátás
VII-24 VÍZELLÁTÁS A vizsgálatoknál a kútba megfelelő műszert engednek be, amelyből az észlelési adatokat mérőkábel vezeti a felszínen elhelyezett mérőberendezésekhez. Ez a műszer többféle lehet, ezért többféle karottázsmérésről beszélhetünk. Magyarországon ma leginkább használatos a természetes potenciál (az angol nyelvű kezdőszavakból SP) és a fajlagos ellenállásmérés. Mind a két mérés csak csövezetlen kútban történhet. Az SP eljárásnál a felszínen földelt elektróda és a fúrólyuk iszaposzlopában mozgó mérőelektróda közötti természetes elektromos potenciálkülönbséget mérik. A fajlagos ellenállásmérésnél lebocsátott elektródarendszerrel a rétegsor kőzeteinek fajlagos elektromos ellenállását állapítják meg Qm-ben. Egy ilyen SP és ellenállásmérésből felvett görbét mutat a VII-30. ábra egy megépült vízmű mélyfúrású kútjához. Az ábrán a 20—100 m közötti szakasz látható. Mérés közben az iránycső 19,50 m-ben volt, ez alatt a 185 mm átmérőjű lyuk szabadon állt, a beomlás ellen sűrű öblítő iszap védte a kutat. Az SP és a fajlagos ellenállásmérés elsősorban agyagos, homokos rétegsorok szétválasztására alkalmas. Ugyanis ahol az SP negatív anomáliájú, ott porózusabbak a kőzetek és a homoknak nagyobb az ílm-ben kifejezett fajlagos ellenállása, mint az agyagé. A VII-30. ábrán látható, hogy a negatív anomáliájú SP helyek és a nagyobb Qm értékű részek jelölik ki a homokos rétegeket, amelyeket az ábrán látható módon be is szűrőztek és ezekre képezték ki a kutat. VII-29. ábra. Szűrő nélküli kút kiképzése, robbantási vázlata 1260
