György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VI. Mezőgazdasági vízgazdálkodás
VI — 170 MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁS nek az alapozási feltételek, és ezzel összefüggésben az árvédelmi biztonság megtartása is a beruházási költségek növekedését eredményezi. A mély helyeken való telepítés előnyös a szivaty- tyútelep előtti esetleges tározótér kialakítása szempontjából. Ez az egyenletesebb üzem, a jobb kihasználás miatt jelentős. A mesterséges tározók létesítésének fajlagos költsége ugyanis itt a legkisebb. A szivattyútelep előtti tározás céljára előnyösen használhatók fel a természetes terepmélyedések, elsősorban a holtágak. Egy rendszerben a szivattyú- telepek helyét tehát a rendszer működése szempontjából előnyös lehetőségek (variánsok) közül a földtani jellemzők feltárása után a rendszertechnológiai, árvízvédelmi és gazdaságossági szempontok együttes elemzésével kell eldönteni. Gyakorlatilag hazánkban ezek a helyek a jelzett mély fekvésű területek szélein, a legmélyebb tereppontok 1—2 km-es környezetében találhatók. Általános tapasztalat, hogy esés nélküli öblöze- tekben — ahol a vízmozgás a csatornákban a szivattyúzás hatására áll elő — a szivattyúzási munka rendkívül nehézkes, szakaszos üzemű. Ez a mentesítés idejének elhúzódásával, tehát a károk növekedésével jár. Ezekben az esetekben a permanens vízmozgás feltétele közelítésként sem fogadható el. Gyakorlatilag az történik, hogy a szivattyú a csatlakozó csatorna torkolati szakaszáról „lerántja” a vizet, a vízszint a torkolatnál rohamosan és jelentősen lecsökken, a szivattyú a vizet elejti. Az újabb induláshoz meg kell várni a torkolati vízszint megemelkedését. E jelenség közben a víz mozgása a csatornában lökésszerű, a távolabbi szelvények vízszintje változatlan. Enyhít a jelenségen a szivattyú mélyebb elhelyezése, a kapacitás fokozatos beléptetése, a szivattyútelep kapacitásával összhangban álló csatomaszelvény és hídnyílások kiépítése, és a telep előtti megfelelően kialakított tározótér. A német szabványok előírásai szerint ilyen feltételek mellett 5 km-nél hosszabb főcsatorna létesítése nem kívánatos. Hazai tapasztalataink szerint jelenleg ez a távolság 15 km körül van. Miután az esés nélküli szakaszokra a telepkapacitásnak megfelelő csatornaszelvény kiépítése rendkívül költséges, a nagyobb — esés nélküli — rendszerekben az eredményes mentesítés gazdaságossági megfontolások alapján legtöbbször csak több szivattyútelep létesítésével valósítható meg. A rendszerben tehát ki kell jelölni azokat a súlyponti helyeket, helyvariánsokat, ahol — a tapasztalatokkal egybevágóan — szivattyúzni kell. A súlyponti helyek, a befogadóval párhuzamosan hosszan elnyúló rendszerekben a meglévő főcsatorna megosztásával, „megcsapolásával” jelölhetők ki és a tervezett szivattyútelepek ugyanabba a befogadóba emelnek. Ha a rendszer a befogadóval nem párhuzamos vagy arra éppen merőleges, a vízgyűjtőn alkalmas befogadót (pl. öntözőcsatornát) kell kijelölni. Alkalmas befogadó hiányában közbenső átemelésről, „esésnövelésről” kell gondoskodni. Az esésnövelő szivattyútelepek (szivattyúállások) jelentősége a vízrendezéssel szemben támaszott igények növekedésével párhuzamosan nő. Adott vízhozam átemeléséhez szükséges szivaty- tyúkapacitás több kisebb gépre való megosztása a beruházási költségeket növeli. Minden szivattyú- telep létesítésekor ugyanis van a beruházási költségeknek egy olyan része, amely a szivattyú teljesítményétől független. Viszont — mint fentebb láttuk — a több, kisebb egységre osztott, ill. más módon gazdaságosan változtatható kapacitás (állítható lapátú, változtatható fordulatszámú szivaty- tyúk) a belvízmentesítés üzeme szempontjából előnyös. Ebből következik, hogy esés nélküli rendszerekben a szivattyúkapacitások megállapítása és a szivattyútelepek helyének kijelölése optimumkeresési feladat. Kellő eséssel (térszíneséssel) rendelkező rendszerekben viszont a szivattyúkapacitás koncentrálása gazdaságos. Elhelyezés a töltéshez képest. A torkolati szivattyú- telepeket a töltéshez képest elvileg háromféle módon lehet elhelyezni: a) a töltés mentett oldalán, b) a töltéstestben, c) a töltés vízoldalán. Hazai szivattyútelepeink általában a mentett oldalon vannak (VI-152. ábra). A töltéslábtól való távolságot elsőrendűen az árvízvédelmi szempontok határozzák meg, különös tekintettel a szivárgási viszonyokra és a talajtörési veszélyekre. Az árvízvédelmi előírásokat a legszigorúbban be kell tartani (1. V. főfejezet). A szivattyútelepek vízszállítása. Egy adott szelvény vízhozama a ^ 1000 összefüggésből számítható, ahol Q a vizsgált szelvény vízhozama, m3/s; q a vizsgált szelvényhez tartozó tervezett fajlagos vízhozamérték az előző fejezetek alapján, 1/s km2; F a vizsgált szelvényhez tartozó vízgyűjtő kiterjedése, km2. 1182
