Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
IV. Hegyivizek, belvizek
Budapest területét számos, a felszíni vizet összegyűjtő árok, illetőleg árokrendszer szeli át. Ezek az árkok általában lakatlan területekről indulnak és lakott városrészeken át folynak le a Duna felé.1 1. Vízrajzi állapotok a XVIII—XIX. században2 Budapest történelmi kialakulását a kedvező természeti adottságok mozdították elő. A Duna — áttörve a nagymaros—visegrádi hegységet — a pleisztocén korban kezdte el romboló és építő munkáját a pesti síkságon. A folyam víztömege a budai hegységtől távolabb, a nagyszemű kavicsterasz lerakása után, sebességét vesztve, a kavicsra homokot hordott, a pleisztocén magasságról lehúzódott a holocén területekre. A Duna ekkor gyakran változtatta helyét, amíg a fő törésvonal mentén mai medrét ki nem mélyítette. A pleisztocén magaspart nyomon követhető a mai Meder utca vonalától a VI—VII. és a Vili. kerületeken át az Üllői úton keresztül a soroksári Duna-ág partjáig. Az itt lerakott kavics törmelékkúp homokrétegeinek mélyedéseiben mocsarak, lápföldek alakultak ki. Ez a természeti adottság adta meg a pesti határ jellegét. Pestet 200—250 évvel ezelőtt két árok övezte. Az egyik a Városárol< (Liniengrab, Stadtgraben) a Tol- buhin, Múzeum, Tanács körút és Deák Ferenc utca vonalában húzódott. A másik, a Pest városfalain kívül, posványos mocsarak között folyó Rákos-árok, vagy ahogy a korabeli források nevezik: „Rakosser Canal", a Margitsziget magasságában lépett ki a Duna medréből, majd a jelenlegi Terézváros, Erzsébetváros területén (Felsőerdősor utca. Lövölde tér), a Blaha Lujza tér környékén (Rökk Szilárd — mai Somogyi Béla — utca), a József és Ferenc körúttal csaknem párhuzamosan (volt Rákos utca) vonult és a Boráros tér alatt — mai Liliom utcánál — torkollt a Dunába. A régi telekkönyv szerint pontosan a mai Mária utca és Üllői út keresztezésében állt a Rákosgraben egyik kőhídja.3 A mai Keleti pu. vonalán túl árvízmentes, homokbuckás terület következett, amelyet az egykori írók — köztük Széchenyi — ,,pesti homoknak” neveztek el. A Rákos-ároktól északra vonuló három patak — a Szilas-patak, a Rákos-patak és a Városligeti patak a homokbuckák között egészen csekély eséssel, elposványosodott mocsarakon és fattyúágakon keresztül törhetett csak utat a Dunáig. A Rákos-patak mentén és környékén nagyobb mocsarak alakultak ki (Kerektó, Csíkos-tó, Nádas-tó, Büdös-tó), amelyek közül a Városligeti mocsár egészen közel feküdt a város akkori szabályozott területéhez. A pesti határ fokozatosan alakult át. A város növekvő népessége lassanként művelés alá vette a városfalakon kívüli területeket, és az így a kialakuló új városrészekben a kertes települések, majorok egész sora jött létre. A város fejlődése megkívánta a mocsarak lecsapo- lását, a Duna szabályozását és még számos műszaki munkálat elvégzését. Egy időben a Rákos-árok szerepe megnövekedett, amikor a XVIII. század második felében szabályozott utcák alakultak ki a külvárosokban. Ezek helyi csatornái a Rákos-árokba torkolltak, amelyben sok helyen 2 méter magasságig is felhalmozódott a szenny. Egykori térképek feltüntetnek egy mesterséges csatornát, mely a Rákos-pataktól indult el és a mai Él169
