Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
II. A csatornamű (A szivattyúzási üzem)
1. Általános ismertetés A csatornahálózat főgyűjtői a szenny- és csapadékvizek befogadójához, a Dunához mélyen érkeznek. A folyó vízállása több métert is ingadozik, ezért a szivattyúzási üzemmel kell gondoskodni arról, hogy a csatornák vize minden vízállásnál — visszaduzzadás nélkül — a befogadóba jusson. Meg kell akadályozni továbbá, hogy a megáradt folyó vize a hálózatot elöntse. A vízgyűjtőterület egyes helyein a mélyzónák vagy a gravitációsan tovább nem fejleszthető területek önálló hálózatának vizét magasabban fekvő gyűjtőkbe kell felemelni. A főváros számos aluljáróját is csak szivattyúzással lehet vízteleníteni. Szivattyútelepek (átemelőtelepek) azok az állandó jellegű, nagyobb szivattyúzási helyek, ahol az üzemeltetés éjjel-nappal folyik, és az üzemeltetés állandó személyzeti felügyelet mellett történik. A szivattyúállomások (átemelőállomások) is állandó jellegűek, de személyzet nélkül, vezérléssel önműködően üzemelnek. Rendszerint kisebb kapacitásúak és helyi jellegűek. Uzemellenőrzésüket, karbantartásukat valamelyik személyzettel működő telep látja el. Minden szivattyúzási helyen az érkező szennyvizet — a szivattyúk üzembiztonsága és védelme érdekében — mechanikailag részlegesen tisztítjuk. Erre a célra a durva- és finomrácsok, valamint a homokfogók szolgálnak. A legutóbbi időkig különösen a kisteljesítményű, üzembiztos szennyvízszivattyúk nem voltak beszerezhetők. Régebben épült szivattyúállomásainkon, ahová viszonylag kis mennyiségű szennyvíz érkezik, ezért előülepített vizet szivattyúzunk tovább. A csapadékvizek átemelésére szolgáló állomásokon általában megfelelő tározóképességű szívóterek (külön tározómedencék) épültek. A szivattyúállomások automatikus működését a szívótérben elhelyezett úszókapcsolók vezérlik. A Duna jobb és balpartján, a főgyűjtők torkolatánál nyolc törzstelep működik: a ferencvárosi (központi), az angyalföldi, a Zsigmond téri, a kelenföldi, az albertfalvai, a hárosi, a nagytétényi és a csepeli szivattyú- telep. Ezeken a helyeken vezetjük a Dunába a szenny- és csapadékvizeket. A szárazidei és az esőzések alkalmával felhígított szennyvíz egy része nyomócsövön a Duna sodorvonalába jut, a hígított víz másik része parti kitorkollású záporcsatornán távozik. Helyi jelentőségű feladatot lát el a Margitsziget déli részén működő szivattyúállomás. A sziget alsó részén épült csatornahálózat szenny- és csapadékvizét emeli, a bal parton fektetett nyomócsövön át, a folyó sodorvonalába. Kisebb-nagyobb önálló csatornahálózat vizét emeli a főhálózatba az újpesti és a XVIII., Stromfeld átemelőtelep, továbbá a XX., Vízisport utcai, a XX., Török Flóris úti és a IV., Megyeri úti átemelőállomás. A felsoroltakon kívül a város 16 helyén üzemeltetjük a közúti és gyalogos aluljárók szivattyúállomásait is. A telepek a Duna vízjárásától és a telepre érkező víz hozamától függően változó emelőmagasságra dolgoznak. A telepre jellemző „árvízszint” azzal a Duna- vízállással egyezik meg, amely felett sem a hálózat, sem a telep gravitációsan már nem tehermentesíthető a Duna felé. A telepre érkező vízhozam jellemzője a szárazidei és — az ennek többszörösét kitevő — csapadékvízhozam. 7* 99
