Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
II. A csatornamű (A szivattyúzási üzem)
A jellemzők alapján ezeknek a szivattyútelepeknek négy üzemállapotát különböztetjük meg:1 Üzemállapot Vízhozam jellege Telepre jellemző „árvízszint” Norinálüzem Csapadéküzem Árvízi üzem Árvízi csapadéküzem szárazidei csapadékos szárazidei csapadékos árvízszint alatt árvizszint alatt árvízszint felett árvízszint felett A normálüzem tartóssága a legnagyobb, de az üzemtartás egyszerű, az energiafelhasználás alacsony. Az árvízi csapadéküzem tartóssága rövid idejű ugyan, de az üzemtartás körülményei a legsúlyosabbak, kritikusak. A berendezések és az energia igénybevétele szélsőségesen nagy. 2. Szivattyútelepek Központi (ferencvárosi) szivattyútelep A telep a bal parti általános csatornázás keretében 1889—1893 között épült és az ismertetett — a Hungária körút és a Duna közé eső — területről lefolyó szenny- és csapadékvizeknek a Dunába mint befogadóba történő átemelésére tervezték. A szivattyútelep a IX. kér., Soroksári út 31. számú ingatlanon létesült. Az új fővárosi közvágóhíd megépülte után (1872) az addigi vágóhídi telket részben a hóhér (Fanda János) lakására, részben katonai lovaglótérnek használták (1873—1883 között a hóhér évi 300 frt bért fizetett), majd 1879-ben boncterem is épült ide. Ezen a területen emelték később a szivattyútelep „általános csatornázási kezelési épület"-ét (1889). A szivattyútelepre érkező szennyvizet kétkamrás „iszapfogón” át vezették a gépház alatti szívótérbe, ahonnan azt hat pár centrifugálszivattyú emelte a Dunába. Két-két szivattyúját egy-egy 200 LE-s compound gőzgép hajtotta meg. A gőzt a kazánház öt, összesen 1065 m2 felületű vízcsöves kazánja termelte. A tápvizet a Duna-parton telepített kútból kapták. A telep nyomócsöve — 0 2,00 m méretű vascső — a part rendezése előtt 40 méterre nyúlt a Dunába. A szabadkiömlő a közös főgyűjtőből ágazik ki, parti kitorkollással. A nyomócsatornát a szabadkiömlővei is összekötötték. Megtervezték a fővészkiömlőt is a soroksári Duna- ágba, de ezt csak 1920-ban építették meg. A Duna-ág lezárását ugyanis a Csepel-sziget északi végén tervezték, ami vízszintkülönbséget idézett volna elő. Lehetséges lett volna tehát, hogy magas Duna-vízállás esetén a záporok vizét esetleges üzemzavar alkalmával ki lehessen engedni a Duna-ágba. A szabadkiömlő és a nyomócsatorna alatt — a már említett — hét-hét boltozott áteresz létesült, egyenként 5 m széles és 2 m magas nyílással. A soroksári Duna-ág lezárása után éppen az ezen átereszekhez csatlakozóan építendő csatornákon keresztül kívánták Duna-vízzel felfrissíteni az ág vizét. Másodpercenként 70—80 m:l vizet szándékoztak átvezetni. Egyúttal a vízszintkülönbségből származó energiával turbinatelepet terveztek működtetni. Az 1904. évi XIV. te. elrendelte a soroksári Duna-ág szabályozását és hajózhatóvá tételét, valamint a Csepel-sziget északi csúcsán kamarazsilip építését. A szivattyútelep kitorkollásait csak ideiglenesen engedélyezték, és ezért figyelemmel a törvény rendelkezéseire, a kitorkollásokat felül kellett vizsgálni. A fővárosi tanácsi II. (út- és csatornaépítési) ügyosztály a felülvizsgálatot 1915-ben fejezte be. A tervezet fő feladata az volt, hogy ,,a soroksári Duna-ágba tervezett hajózócsatorna és kereskedelmi kikötő az elszennyeződéstől megóvassék.” Javaslatot tettek a nyomócső meghosszabbítására, a szabadkiömlő áttervezésére, vészkiömlő létesítésére, a gép- és kazánház, továbbá az „iszapfogó” és csónakház átalakítására, a kezelőépület kibővítésére, végül egy földszintes fertőtlenítő épület létesítésére, amely a szociális berendezéseket is befogadja. A tervezet költsége 3 569 518 koronát tett ki. Ez a tervezet volt az első rekonstrukció megindítója. A munkák két évtizeddel a telep üzembe helyezése után kezdődtek meg, és azok befejezésével kapta a szivattyútelep mai alakját. 100
