Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)
A magyar vízi világ
A másik földrajzi oka a magyar lapályok elvizenyősödésének a folyók szakaszjellegéből adódik. Az alföldi folyók mindegyike középszakasz jellegű, azaz kanyarog. A folyókanyarok állandóan fejlődésben vannak, és lassanként túlfejlődnek, amikor azután a kanyar zugán átszakad a part, és az addigi kanyar mint morotva marad hátra. Cholnoky tömérdek ősi morotvát mutatott ki az Alföld északkeleti zugában Tokaj és a Körösök között. Magas vízálláskor ezek a régi morotvák mind vizet kaptak, s a belvizek is gyakran megtöltötték azokat. Rengeteg sok morotvát hagyott maga mellett a Bodrog, sőt ezek a morotvák jóval lejjebb is felismerhetők a. mai tokaji torkolat alatt; a Tisza ágának tartott Takta-árok is a Bodrog egykori medre volt. A Körösök és a Berettyó morotvái szinte hihetetlenül széles területet kalandoztak be, s ehhez járult még számos fattyú-ág, amelyek a Tiszából szakadtak ki, köztük a hírhedt Mirrho. A Temesközben a Temes, Bega, Karas vizei egészen bizonytalanul hálózták be a területet, egymással érintkeztek, közös mocsarakat alkottak. A magyar lapályok elvizenyősödésének, lápvilággá alakulásának tehát egész sor földrajzi oka volt. De nem kisebb jelentőségűek a gazdasági okok sem. A magyarság honalapítását követő első századokban sokkal nagyobb gazdasági értékük volt a vizeknek, mint később; egyrészt mint halászóhelyeknek, másrészt mint védelmi, eszközöknek, sok helyen gyepüvonalaknak használták azokat,! főleg, törzsek közötti gyepüknek. A folyók gazdasági hasznát vették malmok hajtására. Tömérdek vízimalom állott folyóvizeinken, amelyeknek malomgátai felduzzasztották ezeket a lomha folyókat, s elpos- ványosították az egész térséget, az iszapot felfogták és lerakták. A malomgátak miatt keletkezett pöröknek vége-hossza nem volt, s még a szabályozásoknak is egyik legkomolyabb hátráltatói voltak. A magyar vízi munkálatok történetében külön fejezetet kellene a vízimalmoknak és malomcsatornáknak juttatni. Súlyosan ütköztek össze ezekben a magángazdasági, közgazdasági és társadalmi érdekek. A malmok többnyire nagybirtokosok, esetleg községek tulajdonában voltak, ezek tehát a végletekig ellenállottak széthá- nyásuknak. Ha még csak ezeket a magánérdekeket kellett volna elhárítaniok a vízszaljályozóknak, kisebb lett volna a nehézség, de más oldalról a közérdek, s éppen a legszegényebb társadalmi osztályoknak érdekei kívánták azoknak fenntartását, mert malmokra feltétlenül szükség volt, hiszen szélmalmokkal egyáltalán nem lehetett volna ellátni a szükségleteket. Viszont a lecsapolások és szaS
