Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)

Magyar vízimérnökök

letette a geometriából, de az utolsót csak 1819-ben. Oklevelét is ebben az évben vette kézhez. Egyike volt a Tisza-mérés legkiválóbb mérnökeinek, aki kez­dettől fogva résztvett a munkálatokban. Oklevele megszerzése után egy ideig a Teleki- és Wesselényi-uradalmakban dolgozott, 1818— 1819-ben. Innen a Garam folyóhoz került, majd a Sárvíz szabályozá­sánál alkalmazták; 1827-ben a Dunán felvételezett Huszár vezetése alatt, végül 1833-ban került a Tisza-méréshez. Rövidesen azt je­lentették róla, hogy igen jártas a felső matézisben, s kitűnő rajzoló. 1834-ben I. oszt. Tisza-mérnökké nevezték ki. Ebben az idő táj­ban Tápénál és Szeged környékén felvételezett, majd végigkísérte a folyó felvételi munkálatait egészen a Felső-Tiszáig. 1846-ban még a Hortobágy környékén szintezett. Utolsó adat róla 1848-ból szár­mazik, amikor panaszt tett Barla Sámuel, a felsőszabolcsi osztály vezetője ellen. 227. ifj. Karacs Ferenc. 1810-ben született Pesten, mint a nagy­nevű térképmetsző és tervező Karacs Ferenc fia. Utolsó szigorlatát az Institutumban 1830. szeptember 27-én tette le, de oklevelét nem váltotta ki. 1833-ban pályázott a Tisza-méréséhez, de nem tudjuk, hogy felvették volna. Ekkor Pest megye tb. mérnöke volt. Későbbi munkásságát nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy atyjának 1834— 1838-ban megjelent »Európa Magyar Atlasa« ötödik lapját az ifj. Karacs tervezte és metszette »Helvétia közönséges földképe...« címen. 228. Karafiáth Frigyes. Pesten született 1825-ben. Az Institu­tumban végezte tanulmányait. Itt 1847. október 24-én tette le első szigorlatát, mégpedig geometriából, a többi hármat pedig egy napon, 1848. február 2-án. Oklevelét 1848. április 10-én adták ki neki, de ő már február 19-én felvételét kérte a Tisza szabályozá­sához. Arra nincsen adatunk, hogy felvették-e, s ott dolgozott-e később. 229. Kárász Ernő. Egyetlen térképe maradt fenn, amelyen 1841-ben a Pozsonynál akkor helyreállított partvédő műveket áb­rázolja metszeteikkel együtt. 1846-ban a Száván dolgozott mint mérnök-segéd. 230. Karpe Mihály. 1757-ben yették fel kamarai mérnöknek a kilépett Frits András helyére. Első térképei ebből az évből valók, Szlavóniában úrbéri felmérési lapokat készített gazdag vízrajzzal. 1760-ban elkészítette B.-Bodrog megye térképét, amelyen gazda­gon ábrázolta az akkor még érintetlen ottani vízi állapotokat. 1766-ban a naszádosok kerületének ősvízrajzban értékes térképét rajzolta meg. Innen még egy térképe van ebből az évből, amelyen 62

Next

/
Thumbnails
Contents