Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)

Magyar vízimérnökök

Munkásságának alapelveit a nagy tervezetében foglalta össze: »Dis- sertatio Hydrographica Regionis fluviatilis quatuor Crisiorum et Berettyó« címmel. A Körös felmérése 1823-ig foglalkoztatta Huszárt. 1823-ban 4793 sz. a. a Duna-mappáció vezetőjének küldötte ki a Helytartótanács. Itt 11 mérnök munkáját vezette. Huszár a Dunán katonai szakem­berektől vette át a felmérés vezetését, akik akkor már Dévénytől Budáig végezték el a háromszögelést. Huszárral egyidőben a kato­nai háromszögelés is tovább folyt a Dunán. Ezt a munkálatot, ame­lyet »Donau-Triangulirung« néven ismerünk, a katonai szállásmes­teri törzs hajtotta végre, s a fő háromszögelési hálózatot azok fej­lesztették ki. Huszár azonban észrevette, hogy munkálataik nem érik el az ő munkálatainak pontosságát. Huszár dunai munkálatai gyorsan haladtak előre, de Komárom vára körzetében némi nehézségeket támasztottak neki a katonai ha­tóságok. A munkálatokat Péterváradig állították tervbe. 1823. jú­nius 9-én jelentette, hogy Vásárhelyivel már Komárom közelében járnak a háromszögeléssel. 1824. május 6-án közölte az Építési Igaz­gatósággal, hogy 54 dunai szelvény van már egészen megrajzolva, Győr és Esztergom között pedig 9 szelvény van helyrajzilag felvéve. 1826 tél elején már Óbudáig érkeztek el, 1826 végén pedig Mohácsig. Huszár megbecsült embere volt az Építési Főigazgatóságnak, bár valószínű, hogy az elfogult német vezetés alatt álló intézménynél nem volt éppen kegyben álló. 1823. április 20-án ugyanis azt kérte, hogy őt, aki akkor még csak kamarai mérnökként írta alá kérelmét, nevezzék ki aligazgatóvá a Duna-Mappációhoz, de ez nem történt meg. Huszár vétette fel a Dunát Dévény és Pétervárad közötti szaka­szán 1” = 50° léptékben. Részletlapokat is rajzoltatott itt, s 1825- ben készíttette el a Duna pozsonyi szakaszának keresztmetszeteit, 1824 __25 években pedig a Dévény—Mizsérd közti szakasz részletes l apjait 1 : 14 000 arányban. Huszárnak a felmérési szelvényeken kívül fennmaradt még né­hány egyéni munkája is a Dunáról, amelyeket saját nevével jegy­zett. Ilyen térképe pl. a »Rectificirter Hydrographisch Topographi­scher Plan des Donau-Stroms« c. térkép 1” = 200° léptékkel, amely 19 lapból áll, és 1824 táján készült. Huszár a Dunán éppen olyan tudományos munkát végzett, mint a Körösökön. Itt is elölről, háromszögeléssel kellett kezdenie a fel­mérést. Közben a Körös felmérésével és szabályozási tervével való kapcsolatai sem szakadtak meg, s még számos kimutatása,! jelentése maradt fenn azokból az évekből is, amikor már a Dunán dolgozott. 58

Next

/
Thumbnails
Contents