Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Kronológia
1980. A VÁTI elkészítette „A Középtiszavidék Üdülőkörzet hosszútávú fejlesztési koncepciója és középtávú program- já"-t, aminek alapján a következő ötéves tervben folytatódott az üdülőkörzet kiépítése. 1980 vége és a következő év tavasza 1843 óta az addigi negyedik legnagyobb árvíz vonult le a Közép-Tisza árvédelmi szakaszain. 1981 márciusában a szolnoki tetőző vízállás 885 cm volt. 1981. augusztus A Kiskörei-tározónál megrendezett kultúr- és sportverseny bebizonyította, hogy a tó környéke alkalmas lehet az üdülésre, sportolásra. 1981. szeptember A Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat új igazgatója dr. Kaposvári Kázmér lett, aki Mészáros Pált váltotta ebben a beosztásban. 1981. Elkészült Magyarország árvízvédelmi rendszerének hosszú távú fejlesztési terve, amelynek értelmében 2000-ig ki kell építeni minden árvízvédelmi vonalat a megadott védelmi szintre. 1981. Az OVH kiadta a „Kiskörei-tározó VI. ötéves fenntartási tervé”-t. 1982. január 20. A szokatlanul magas tiszai vízállás jeget hozott, amely benne maradt a kiskörei tározóban. Tavasszal mindez gátját jelentette volna a vízátvezetési munkáknak. A jég eltávolításában segített a Vízügyi Igazgatóság MASTER- kotrója, valamint a TIVIZIG és az ÉVIZIG gépcsoportjai, továbbá a hevesi és kunhegyesi vízitársulatok is. 1982. augusztus Ritkán tapasztalható alacsony vízállást észleltek a Tiszán, ami nagyban segítette a folyamatban lévő folyószabályozási munkák kivitelezését. 1982. Befejeződött a Zagyva menti új jászsági árvízi védvonal-rendszer I. ütemének kiépítése, amelynek keretében megépült - többek között - az alattyáni árvízi vésztározó, valamint a folyó jobb parti 6 km-es, illetve bal parti 8 km-es töltése. 1983. szeptember 22. A Minisztertanács 1038. sz. alatt határozatot fogadott el „a vízzel való takarékos gazdálkodás és a víztisztaság fokozott védelmének programjáról". 1983. szeptember - október Rendkívül alacsony vízállás volt a Tiszán. Az év második felében szinte megszakítás nélkül szünetelt a folyami hajózás. Kiskörénél negatív rekordot (-279 cm) jelentett a Tisza október 3-iki szintje, amely 62 cm-rel alulmúlta az 1967. évben mért értéket. 1984 nyara A hosszan tartó csapadékhiány következtében a tiszai vízállás Szolnoknál tartósan -200 cm körül volt. 1984. Megkezdődött a Dél-Alföldi települések vízminőségjavító programja, amely addig nem ismert, teljesen új feladattal bővítette a vízügyi ágazat munkáját. 1986. május 28. Szegeden a Tisza vízgyűjtőjén elhelyezkedő államok kormányainak meghatalmazottjai aláírták a „Tisza és mellékfolyóinak szennyezés elleni védelméről" szóló ötoldalú szerződést. 1986. október A Zagyva menti töltésépítés és mederrendezés II. ütemének megfelelően új áteresztő műtárgyakat építettek Szolnok határában a Gulyáséri szivattyútelep mellett. 1987. A Püspökladányi Gyógyfürdő vizét az Országos Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság gyógyvíznek minősítette. 1988. április 13. A Középtiszavidéki Intéző Bizottság pályázatot írt ki a Kiskörei-tározó új elnevezésére. A pályázat eredményeképpen fogadta el a KIB elnöksége a Tisza-tó nevet. 1988. július 1. A környezetvédelem és vízügy közös tárcafelügyelet alá helyezését követően a szolnoki vízügyi igazgatóság elnevezése Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságra változott. 263