Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - A víziközművesítés befejezetlen VII. ötéves terve a Közép-Tisza vidékén
Az értékelésnél elhangzott az is, hogy a vízellátás fejlesztési ütemét a jövőben mérsékelni kell, hiszen a szolgáltatott víz és a keletkező szennyvíz mennyiségei szoros összefüggésben vannak egymással. A víztermelő kapacitást ezért a következő öt évben legfeljebb 10-15%-os mértékben célszerű növelni, ami fedezni fogja a lakásépítés és -korszerűsítés, valamint az intézményi és ipari vízszükségletet. Egyúttal lehetővé teszi a regionális rendszerek kisebb mértékű bővítését és biztosítja a társulati programok ütemének folytatását, ezen belül elsősorban a közegészségügyileg veszélyeztetett települések vízellátásának intenzív folytatását. Akkoriban ez utóbbit nem verte nagydobra a kormányzat, a „közegészségügyileg veszélyeztetett" kitétel elsősorban a dél-alföldi települések vízminőségjavító (arzén-, nitrát-, nitritmentesítő, stb.) programját jelentette, amely 1984-től teljesen új feladattal bővítette a vízgazdálkodási ágazat munkáját.43 Ha áttekintjük, hogy a VI. ötéves tervidőszakban (1980-85 között) milyen eredmények születtek a Közép-Tisza vidék víziközművesítésének terén, akkor az alábbiakat érdemes kiemelni: A lakossági vízhasználat az évek során elvégzett vízműfejlesztéseknek köszönhetően 35%- kal emelkedett, a megvalósult víztermelési teljesítőképesség napi 173 ezer m3 lett. A vezetékes vízellátásba bekapcsolt lakások száma a tervezett 94 ezer helyett 110 ezerre növekedett, s az addig ellátatlan települések közül vízmüvet kapott Erdőtelek, Tenk, Mikebuda, Jászapáti. A Szolnoki Felszíni Vízmű bővítése ugyanakkor elmaradt a tervezettől. A kritikus vízellátási helyzet enyhítése érdekében több mint 40 településen fúrtak új kutat. Mindezek mellett új csatornaművet üzemeltek be Karcagon, Berekfürdőn, Cserkeszőlőn, valamint Kunmadarason, és több településen zajlott rekonstrukciós tevékenység. A víziközművesítés befejezetlen VII. ötéves terve a Közép-Tisza vidékén Tekintettel arra, hogy ez a tervidőszak mintegy le is zárta Magyarországon a szocializmus korszakát, érdemes megvizsgálni, miként is változott meg az általunk vizsgált terület nagyobb településeinek helyzete a lakosság vízellátását és csatornázottságát illetően. Abony városában az 1950-es években pozitív artézi kutakra telepített víztermelő rendszerek működtek. Amikor a kutak szintje az 1960-as évek végén süllyedni kezdett, nem lehetett kitérni a közműves vízellátás tervszerű kiépítése elől. Két 650 méter mély kutat fúrtak, melyek közvetlenül táplálták a hálózatot és az 500 m3-es víztornyot. A meleg, ráadásul gázos és magas szervesanyag tartalmú víz állandó minőségi gondokat okozott. Folyamatosan tisztítani és fertőtleníteni kellett a hálózatot, ezért az 1980-as évek közepén a KEVITERV tervei és a KÖTIVIZIG szakvéleménye alapján teljes rekonstrukciót végeztek. Gázmentesítést, hűtést, folyamatos törésponti klórozást vezettek be, illetve megépítettek a vízmű telepen egy 1 800 m3/ nap kapacitású térszíni medencét is. 1982-1984 között a vízműtelepen és környékén több nagy hozamú kutat sikerült lefúrni, melyek ugyan hidegvizet adtak, ám a minőségi gondok nem szűntek meg maradéktalanul,44 emiatt 101 km hosszú hálózat továbbra is rendszeresen tisztítani kellett.45 43 Az 1980-as évek elején az Országos Közegészségügyi Intézet megkezdte az ivóvizek arzén tartalmának vizsgálatát. Az arzén jelenléte többnyire a délkeleti országrészben okozott jelentős problémát. “Barabás Imre: A felszín alatti vízkutatás eredményei 1982-ben. Közép-Tisza, 1983/2. 45 Bertök László-BuLKAi Pál-FEJÉR László-dr. Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása Bp„ 2006 211
