Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A vízgazdálkodás elmúlt négy évtizede hazánkban - A vízgazdálkodási célkitűzések megvalósulásának korlátai
A törvény mezőgazdasági része nem említette külön az öntözést, de a termőföldről szólva kimondta, mérsékelni kell a termőföld csökkenését, s ezzel együtt továbbra is intenzíven kell folytatni a talaj termőképességének fenntartását, valamint rendszeres javítását. A kor politikai közbeszédében egyre nagyobb szerepet kapó dunai vízlépcsőrendszer ügyét nem a vízgazdálkodási feladatok, hanem az Energiagazdálkodás és energiatermelés c. részben említették meg: „A népgazdaság hosszabb távú energiaigényeinek kielégítése érdekében ... folytatni szükséges a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítményeinek építését, messzemenő figyelemmel a környezetvédelem szempontjaira." Az 1980-as évek elején egyre szorítóbbá váltak az ország eladósodásából származó gazdasági gondok, ezért egy olyan területen is, mint pl. a vízgazdálkodás - fontos szemponttá vált a meglévő szellemi és építőgép-ipari kapacitások exportálása.14 Az idő múlásával egyre gyakrabban hangzott el, hogy a „gazdasági fejlődés folyamatosságának fenntartásához, a tervcélok teljesítéséhez szükséges a tőkés export és a termelékenység erőteljes növelése, a szerkezet-átalakítás folytatása, a gazdaság versenyképességének fokozása, az anyag- és energiatakarékosság, a beruházások szelektív mérséklése, továbbá a közösségi fogyasztás mérséklése és a fokozott takarékosság.''15 Egy Kovács Antal elnökletével 1981. január 21-én megtartott másik tanácskozáson dr. Breinich Miklós elnökhelyettes állapította meg, hogy „új vonása volt az elmúlt öt évnek a vízügyi exporttevékenység szervezett megjelenése és dinamikus fejlődése".'6 Mindezt azért érdemes megemlíteni, mert az 1980-as években a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság is - dr. Nagy Illés termelési igazgatóhelyettes vezetésével - egyre inkább kezdett bekapcsolódni nem csupán az országos földmű- és mélyépítési tevékenységbe, hanem a - dunai vízlépcsőrendszer beruházásai folytán - a szlovákiai munkákba is, ami akkoriban az Igazgatóságnak komoly termelési bevételt jelentett. A vízügy áttételesen azonban részese volt az öntözési programoknak, amik elsősorban a mezőgazdasági ágazathoz kötődtek, mivel az élelmiszer-termelés hazai ellátási és export szerepe következtében a termelésszerkezetben jelentős helyet foglaltak el az öntözésigényes kultúrák (zöldség, ültetvény, burgonya, cukorrépa, rizs, szója, vetőmag, szaporítóanyag). A hazai ellátás biztonsága, az export versenyképesség növelése - a már létrehozott feldolgozóipar kapacitásának kihasználása - az öntözéses gazdálkodás kiterjesztését indokolták.17 Az a hét év, amit Kovács Antal államtitkárként a vízügyi szolgálat élén eltöltött, nem az egyenesvonalú fejlődés korszaka volt, hanem az ország gazdasági helyzetének romlásához igazodó, hol lappangó, hol pedig látható ágazati leépülés időszaka. Mindez akkor is igaz, ha bizonyos területeken az elért eredmények más képet mutattak, vagy a statisztikai adatok a valóságot szebbnek láttatták. A környezet, s benne a víz védelme a társadalom valamennyi tagjának aktív részvételét feltételezi. Az állami, hatósági intézkedések csak akkor lehetnek eredményesek, ha azokat a társadalmi ellenőrzés hitelesíti. Ily módon az 1980-as évek Magyarországán a civil környezetvédő szerveződések óhatatlanul felértékelődtek, miközben a pártállam “Ennek egyik első „fecskéje" volt, amikor 1978-ban az OVIBER szervezetén belül egy Vízügyi Exportfővállalkozási Irodát alakítottak. 15 Kovács Antal: A vízgazdálkodás egyértelműen és sokoldalúan szolgálja a népgazdaságot. MagyarVízgazdálko- dás, 1982/1. “Országos tanácskozás - Közös összefogással a vízügyi ágazat célkitűzéseiért. Magyar Vízgazdálkodás, 1981/2. I7Géczi Károly-dr. Szilárd György: Az öntözéses gazdálkodás V. 5 éves tervi értékelése, soron következő főbb feladatok. II. Magyar Vízgazdálkodás, 1982/1. u
