Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A vízgazdálkodás elmúlt négy évtizede hazánkban - Az első „frigy"-a környezetvédelem és a vízügy közös állami irányítása
sikertelenül próbálta hivatalos mozgalmi struktúrájába illeszteni a különböző klubokat, köröket és egyesületeket. Az ezzel együtt járó konfliktusok sorozata nyílt politikai összecsapásokhoz vezetett, amelynek központi kérdésévé a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítése, illetve elhagyása vált. Az első „frigy" - a környezetvédelem és a vízügy közös állami irányítása Amikor 1987 végén dr. Maróthy Lászlónak, a MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével létrejött a környezetvédelem és a vízügy már annyiszor tervezett integrációja a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium keretén belül, a szocialista társadalmi-gazdasági rendszer fellazulása és kimúlása végső stádiumába jutott. Jóllehet a tárca programja meglehetősen korszerű volt, újító módon viszonyult számos szakpolitikai kérdéshez, s ebben jelentős szerepe volt a „kívülről" érkezett miniszternek, a megerősödő társadalmi konfrontációk miatt viszonylag kevés érdemi előrelépés történt a környezetvédelem és a vízgazdálkodás terén. A törekvések persze megvoltak a környezet romlási folyamatának megállítására, a környezetgazdálkodás és a közgazdasági rendszer összhangjának megteremtésére. Súlyponti elemként jelent meg a minisztérium céljai között a levegőszennyezés csökkentése, a veszélyes hulladékok kezelése, valamint az ivóvízbázisok védelme. Ez utóbbi különösen érzékeny területnek számított, hiszen a szennyvíztisztítás terén jelentős elmaradások voltak országszerte, ráadásul a szennyezési folyamatba belépő ipari és mezőgazdasági technológiák nemegyszer újabb, korábban nem ismert terhelési kockázatokkal is jártak. Dr. Maróthy László miniszter A tárca fő tevékenysége azonban kimerült abban, hogy a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építését koordinálja, s az ellene folyó társadalmi megmozdulásokat leszerelje. E téren nem sok sikert érhetett el, mert a környezetvédelem mezében fellépő csoportok ellenzéki vezetői - tudatosan, vagy a szakmai kérdésekben kevés tájékozottsággal bírva - valójában a szocializmus politikai lecserélésének folyamatát kívánták végigvinni, s többnyire támadhatatlanságuk érdekében állították a célkeresztbe éppen a vízlépcsőrendszer ügyét. Nem kívánjuk rosszhiszeműséggel vádolni a vízlépcsőrendszer ellenzőit, hiszen tömegeik között sokan a legjobb szándékkal álltak ki egy olyan ügy mellett, amelynek részleteivel vajmi kevéssé voltak tisztában. Azoknak, akika „Dunaszaurusz" elnevezéssel démonizálták a beruházást, a nagyközönség számára is valós ellenségképet sikerült gyártaniuk, ami ellen 18
