Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - A Közép-Tisza vidékének öntözése a szocializmus korában - Az öntözésfejlődés különböző korszakai
kapacitásaikat a korábbinál is jobban használják ki. Ennek érdekében a propaganda eszközét kívánták bevetni, azaz sajtóközleményekben kívánták felhívni az érdekeltek figyelmét a talajok kedvezőtlen vízgazdálkodására, az időjárás alakulásából fakadó veszélyekre és ezzel kapcsolatban az öntözés haladéktalan bevezetésére. Az OVH és a MÉM vezetői saját maguk számára is operatívfeladatokat fogalmaztak meg a következőktekintetében: • utasítani kell a MEZŐGÉPTRÖSZT és az AGROTRÖSZT vállalatokat, közösen adjanak tájékoztatást, mikor történik meg az öntözőgazdaságok által már megrendelt gépek szállítása, hogy a gazdaságok is fel tudjanak készülni, s terveiket már ennek alapján készíthessék el; • az említett vállalatok szervezetten gondoskodjanak a gépek beüzemeléséről és a kezelők oktatásáról; • a víztározók többcélú hasznosításának feltételeit, valamint az öntözővíz minőségi előírásait az illetékes főhatóságnak újból szabályoznia kell. Belátható, hogy ezen intézkedésekkel nem lehetett elérni túl nagy változásokat az öntözések terén, mert a fő kérdés az volt, mikor és mennyiben éri meg a gazdaságoknak az öntözés, amit a szocialista gazdálkodási rendben nem elsősorban a piac, hanem a központilag elrendelt közgazdasági szabályozók döntöttek el. Az OVH és a MÉM vezetői közös fellépést fontolgattak a kormány gazdasági vezetése felé is. Azzal próbáltak meg érvelni, hogy az V. ötéves terv öntözési elképzelései csak akkor teljesíthetők, ha a szabályozók elősegítik az üzemi érdekek érvényesülését. Ebbe a gondolatkörbe tartozott az is, hogy a fő termelési célok érvényesítése érdekében - előírt feltételek teljesítése esetén - tegyék lehetővé a megkülönböztetett figyelmű támogatást, amely a hitel eszközeire is vonatkozik, magyarán korlátok között, de kaphassanak a gazdaságok öntözésfejlesztési hiteleket. Ugyancsak óvatos megfogalmazással, de leírták, törekedni kell arra, hogy az általános vízdíjak és az állami célcsoportos létesítmények után fizetendő vízszolgáltatási díjak is növeljék az öntözés eszközeinek hatékonyságát. S végül javasolták a koncentrált öntözésfejlesztésnél vegyék figyelembe, hogy a beüzemelés (próbaüzem) ne okozzon még átmenetileg sem elviselhetetlen terheket az érintett gazdaságoknak. A fenti javaslatok érvényesülésének hatékonyságát támasztja alá, hogy amikor 1975-ben Szolnok megye vízgazdálkodásáról, s azon belül az öntözések helyzetéről tárgyalt a Szolnok Megyei Tanács,14 a közgazdasági szabályozórendszer alakításának igénye újra bekerült a határozatok közé. Az öntözés témakörébe csak részben tartozott az állattartó telepek hígtrágyájának kérdése, amely ekkorra lett immár igazán komoly környezetszennyezési probléma. A mezőgazdaság, amely korábban kis vízfogyasztású és viszonylag csekély szennyezéskibocsátó területnek számított, az 1960-as évek közepétől egyre inkább megindult a nagyüzemmé válás úján, s ezzel mindjobban koncentrált szennyezővé vált. A Közép-Tisza vidék területén intő jel volt, hogy 1978. március 8-án jelentős mértékű hal- pusztulás történt a Karcagi Szakaszmérnökség Mirhó-Gyolcsi belvízi öblözetében. A „tettes" az abádszalóki Lenin Mgtsz, sertéstelepe volt, ahonnan hígtrágya folyt be a XVI-os csatornába, s több mázsa hal elpusztult.15 A mezőgazdasági üzemek az 1970-es évek közepén - az öntözővíz nélkül - már évi több mint 110 millió m3 ivóvíz-minőségű vizet használtak el (döntő mértékben a nagyüzemi 14 Lásd a Vízgazdálkodás Szolnok megyében - 1975. évi jelentések margójára c. fejezetet! 15 Közép-Tisza, 1978/4. 130
