Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - A térség belvízi helyzete az 1970-80-as években
istállózó állattartás céljaira), ami megfelelt az országos összfogyasztás 12-16%-ának.16 A MÉM-OVH szakemberei mint kiinduló feltételt rögzítették, hogy a hígtrágya nem szennyvíz, körültekintő kezeléssel meg kell gátolni, hogy azzá váljék. Az öntözésfejlesztési program részévé kell tenni annak vizsgálatát, miként lehet a tiszta vizű öntözéssel összekapcsoltan a hígtrágyák öntözéses hasznosítását megoldani. Mindezzel párhuzamosan szükségesnek látták az öntözési hasznosítás feltételeit szabványban is rögzíteni. A térség belvízi helyzete az 1970-80-as években17 Az öntözésekről nem lehet úgy beszélni, hogy a vele szoros kapcsolatban álló síkvidéki vízrendezési feladatról, a belvízrendezésről, -védekezésről, s egyáltalán a belvízgazdálkodásról ne essék szó. Ez utóbbi azt jelentette, hogy a talaj kedvező vízállapotának megőrzése érdekében az agrotechnikai eszközök segítségével gondoskodjanak a növények számára szükséges csapadéknak helyi visszatartásáról, és csak a termés szempontjából káros vizek elvezetését oldják meg.18 Országos átlagban a hazai belvízrendszerek kiépítettsége névleges értelemben 72%-os volt, de az üzemi - a tsz-ek, állami gazdaságok területén lévő - rendszerek ennél kedvezőtlenebb képet mutattak. Ahogyan dr. Gergely István államtitkár 1976-os évkezdő beszédében is érzékeltette, a vízgazdálkodás más területein is sok a tennivaló, s „nem a pénz kevés, hanem a beruházás a sok!"19 A térség geomorfológiai helyzete miatt is az Igazgatóságra háruló sokrétű feladatok között kiemelt szerepe jutott a belvízvédelmi tevékenységnek. Ez a szakágazati teendő komoly múlttal rendelkezik a vidéken, 1878-ban Sajtokon épült meg az ország első belvizeket átemelő gőzüzemű szivattyútelepe, amit 17 évvel később, a Dobai és a Milléri szivattyútelep, valamint a telepekhez kapcsolódó főcsatornák követtek. A KÖTIVIZIG működési területén 6836 km2 kiterjedésű síkvidéki terület időnként káros csapadékvizeit kellett levezetni. Ennek érdekében közel egy évszázad alatt 4388 km levezetőcsatorna épült ki, 42 stabil szivattyúteleppel és 26 szivattyúállással. A beépített szivattyútelepek kapacitása 1974-ben 108,3 m3/s volt, a mozgatható szivattyúk összes teljesítőképessége pedig 29,7 m3/s-ot ért el. A belvízlevezetést tekintve akkoriban alapvető célként tűzték ki, hogy a 21 napos levezetési idő a IV. ötéves tervben (1971-1975) átlagosan 17 napra, azt követően pedig 14 napra csökkenjen. Különösen fontos feladatnak tekintették ezt azokon a területeken, melyek öntözésre történő berendezését a Jászsági- és a Nagykunsági-főcsatorna megépítése fogja elősegíteni. A vízrendezési művek fejlesztését e területeken - a IV. ötéves tervben mintegy 152 millió forint beruházással - megkezdték, hogy ezzel lehetővé tegyék 1031 km2 kiterjedésű térségben a belvizek gyorsabb levezetését, valamint az öntöző- és belvíz- rendszer csatornáinak szétválasztását. Úgy tervezték, hogy az említett fejlesztések végrehajtása után a területről levezethető fajlagos víz mennyisége eléri majd a négyzetkilométerenkénti 45-50 1/s értéket. I6Géczi Károly-RAcz Tamás: A szakosított állattartó telepek hígtrágyáinak elhelyezése és mezőgazdasági hasznosítása. Vízgazdálkodás, 1974./-4. 17 Dr. László Ferenc: A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság életéből. Vízgazdálkodás, 1974/3. 18 Dégen Imre: A II. ötéves terv célkitűzései. Vízgazdálkodás, 1961/1. 19Jövőnk és terveink - beszámoló a vízügyi szervek vezetőinek aktívaértekezletéről. Vízgazdálkodás, 1976/1. 131
