Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

Folyószabályozás és árvízvédelem - Az első árvízi próba - A Tiszaroffi árvízszint-csökkentő tározó megnyitása 2010-ben

az előrejelzések egy újabb árhullám kialakulását valószínűsítették, ezért a további mintegy 35-40 millió m3-es árapasztó kapacitást nem akarták elveszteni. A védekezőka júniusi árhullám levonulásakor minden idők negyedik legmagasabb árví­zi szintje (Szolnok, 954 cm) ellen védték meg sikerrel a töltéseket. Mindezzel azonban nem ért véget a Közép-Tisza vidékének 2010. évi árvízi történe­te, mert még a tél elején is komoly védekezésére volt szükség. December közepén a Tisza tetőző árhulláma a Kisköre és Szolnok közötti szakaszon egyre intenzívebb áradást idézett elő, 25-30 centiméteres napi értékkel. Biztonsági okokból már decem­ber 5-én megszüntették a kiskörei duzzasztást. Az óvatosság indokolt is volt, mert a folyó Szolnoknál december 24-én 850 cm-rel tetőzött. Ez az érték alacsonyabb volt, mint a június 15-i szolnoki csúcs, de már napokkal korábban okot adott a harmadfokú készültség elrendelésére. S ez az árvízi hullám folytatódott egészen a következő esz­tendő februárjáig... A Tiszaroffi árvízszint-csökkentő tározó északi és déli műtárgyainak megnyitása 121

Next

/
Thumbnails
Contents