Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

Folyószabályozás és árvízvédelem - Az első árvízi próba - A Tiszaroffi árvízszint-csökkentő tározó megnyitása 2010-ben

2010 májusában a Tisza vízgyűjtőjén területi átlagban a sokévi csapadékmennyi­ség kétszerese, háromszorosa hullott. Különösen sok eső esett a folyó jobb olda­li vízgyűjtőin, ahol a havi átlag több mint háromszorosát is mérték. A Sajó-Hernád és a Felső-Tisza árhulláma Tiszapalkonyánál találkozott, s így az alanti szakaszon egészen Kisköréig a folyó addig észlelt második legnagyobb árhulláma alakult ki. Az elvégzett modellszámítások alapján kiderült, hogy a régi bivalytói töltés megma­radt részének végleges elbontása, valamint a Tiszaroffi árvízszint-csökkentő tározó megnyitása kedvezően befolyásolhatja az árhullám károkozás nélküli levezetését. Az első árvízi próba - A Tiszaroffi-tározó megnyitása 2010-ben A Borsóhalomi szükségtározó „Amikor az első előrejelzés ismertté vált, mely szerint a folyó meg fogja haladni a 850 cm-es víz­szintet, akkor először a szolnoki árapasztót takarítottuk ki. Búvárokkal dolgoztattunk a Száz­lábú híd környékén, az alsó és a felső befolyásoknál. Amikor a folyó áradása nem állt meg, a 950 cm feletti előrejelzés ismeretében kezdeményeztük a bivalytói régi töltés elbontását és ez nagyon kedvező hatással járt. Gyakorlatilag ez önmagában 20-25 centiméterrel csökkentette Szolnoknál a tetőző vízszintet."139 A Kormányzati Koordinációs Bizottság döntése alapján 2010. június 10-én késő délután megnyitották a Tározó északi és déli bevezető műtárgyait. Biztonsági okokból a táro­zónyitással érintett védelmi szakaszokon rendkívüli árvédelmi készültséget rendeltek el, amit egy hétig tartottak fenn. A Tározóba gravitációsan mintegy 56 millió m3-nyi vi­zet engedtek, amely megnyugtató árhullám-csökkentést eredményezett a Tiszafüred- Csongrád közötti szakaszon.140 Csibrán Zoltán védelemvezető-helyettes a következőket mondta: „A Tiszaroffi árvízszint- csökkentő tározó megnyitása után a Tározóba addig kivezetett víz hatására a Tisza áradása a Kisköre-Tiszabő közötti szakaszon megállt." A Tározót június 13-án este kezdték elzárni, mivel '39 Tévéinterjú Lovas Attilával, SzotnokTVTéma című adásában, 2010. június 16. M0 KÖTI-KÖVIZIG Vízgazdálkodási Évkönyv 2010. Szolnok, 2011 120

Next

/
Thumbnails
Contents