Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

Folyószabályozás és árvízvédelem - Áradások mindenütt - 2010 - Árvíz a Zagyván

A Zagyva mentén immár negyedszer léptették életbe az árvízi készültséget. A Zagyva- Tarna vízgyűjtőjén május 12-16. között 90 mm-t meghaladó csapadék hullott, amelynek következtében a folyó több szelvényében a vízállások meghaladták az addig észlelt leg­nagyobb értéket.136 A szükséges intézkedések közül a legfontosabb a Jászteleki szük­ségtározó megnyitása volt, melyre május 17-én délután került sor.137 A szükségtározót az üzemeltetési szabályzat szerint a jászteleki vízmércén mért 620 ern­es vízszintnél kellett megnyitni, 1999., illetve 2000. után immár a harmadik alkalommal. A készenlétbe helyezett kotró segítségével és Varjú Lajos irányításával 16:45-kor megkezdő­dött a töltés átvágása a Zagyva folyó jobb partjának 49+230 - 49+270 tkm közötti szelvé­nyében. A beavatkozás hatására az áradás nem állt meg, de üteme lelassult. A Megyei Védelmi Bizottság ülésén a Borsóhalomi-szükségtározó megnyitásáról is dön­tés született, ezt ugyancsak aznap este nyitották meg a KÖTI-KÖVIZIG szakemberei.138 A Zagyva mentén ezzel még nem ültek el az árvízi gondok, mert május végén-jú- nius elején újabb rendkívüli csapadék hullott a térségben, ami a Zagyva többnyire még telt medrében újabb árhullámot indított el, ráadásul ebben az időben már a tiszai áradás is jelentős visszaduzzasztást okozott. 2010. június 2-án ismét mindkét - korábban már elzárt-szükségtározót meg kellett nyitni, és ezzel együtt kihirdették az érintett térségre vonatkozó veszélyhelyzetet is. Utólag visszatekintve a zagyvái védekezések legnagyobb műszaki feladatát a Tározó megnyitási helyének ideiglenes elzárása jelentette, hiszen a szeptemberi árhullám érkezéséig nem lehetett a helyreállítási munkákat megkezdeni, ugyanakkor gondoskodni kellett a Tározó újbóli elöntésének megakadályozásáról. A helyreállítási munkák kivitelezését csak a novemberi árvédekezés előtt kezdhették meg. A Zagyva töltésének átvágása a Jászteleki szükségtározónál 2010. május 17-én 136 KÖTI-KÖVIZIG Vízgazdálkodási Évkönyv 2010. Szolnok, 2011 137 Kéri Brigitta: Tározó nyitás a Zagyva, illetve a Tárná mentén, http://www.kotikovizig.hu 138 A töltés átvágása az ÉKÖVIZIG kezelésében lévő Tárná folyó jobb partjának 2+570 - 2+610 tkm közötti szelvényében történt. Az átvágást az ÉKÖVIZIG szakaszvédelem-vezetője, Szlatinszky Zoltán irányította. (Kéri Brigitta: Tározó nyitás a Zagyva, illetve a Tárná mentén, http://www.kotikovizig.hu ) 119

Next

/
Thumbnails
Contents