Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A vízgazdálkodás elmúlt négy évtizede hazánkban - A „dégeni" időszak eredményei és lezáródása, a vízgazdálkodás helye a társadalmi munkamegosztásban
tok sorában első helyre a közműves vízellátás-csatornázás fejlesztését helyezte. Természetesen megjelent a terv szövegében a vízkárelhárítás létesítményeinek és berendezéseinek fejlesztése is, ami nem meglepő, hiszen a tervezés időszakában, 1970-ben zajlott le az addigi legnagyobb tiszai árvízi védekezés. A terv megemlíti továbbá - igaz nem a vízgazdálkodási résznél - hogy a víz- és csatornaközművesítésre - az előző ötéves időszakhoz képest - mintegy 60%-kal többberuházást kell fordítani! Az egyre inkább erősödő idegenforgalom érdekében a törvény előírta, hogy a gyógyfürdők, valamint az egyéb idegenforgalmi szolgáltatások is jelentős fejlesztésben részesüljenek. A komplex vízgazdálkodás szemléletének térhódításával törekedtek az időnként egymással ellentétes érdekek és igények összehangolására, bár sok esetben a végső szót a politika mondta ki, nem mindig az optimális megoldást választva. A környezetvédelmi gondolkodás elterjedése, szervezeti intézményesülése a vízügyi szolgálaton belül is helyet kapott, ami érthető, hiszen szinte valamennyi környezeti ártalom előbb-utóbb megjelenik a vizekben. Az ország természetes vizeinek minőségi vizsgálata az 1960-as években vett nagyobb lendületet, párhuzamosan a vízminőségvédelmi előírások szigorodásával. A városi lakosság és az ipar növekvő vízigénye a korábban említett vízellátás-csatornázás terén is új feladatokat hozott. Nagyjelentőségű és fontos lépést jelentett a vízellátás állami kötelezettséggé nyilvánítása, mivel egyes települések anyagi ereje kevésnek bizonyult ahhoz, hogy nagyobb távolságból lakosaikhoz jó minőségű vizet vezessenek, miközben más községek, - szerencsés adottságaiknak köszönhetően 10 A felszíni vizek minősége az Alfáidon, 1971
