Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

szinte lehetetlen volt dolgozni. Ilyenkor azután ismét sürgőssé vált az évek óta elhanyagolt, hányt-vetett műszaki tervek és ügyek elintézése. A tervek sorsa kivált tanulságos volt. A helyszíni eljárások, a hatósági tárgyalások, határozatok utáni fellebbezések, visszaküldések és újabb felterjesztések hosszú útja néha esztendőket vett igénybe. Időnként egy-egy ügydarab - mint a híres tengeri kígyó - a vízügyi szakosztály mérnökeinek közrémületére fel-felmerült a minisztériumra zúdított beadványok árjából. A kislétszámú műszaki apparátus, kellő idő híján, nem tudott az ilyen ügyek részleteibe beletemetkezni, s a tervek sorsát hatékonyan elintézni. Nem egy esetben a könnyebb megoldást választva, érdemleges elbírálás nélkül, némely mellékkörülménybe belekapaszkodva további alapos kivizsgálásra, kiegészítésre visszaküldték az egész ügyiratot a felterjesztő hatóságnak. A különösen bonyolult ügyeket csak akkor vették komolyan kezelésbe, ha valamely felsőbb utasítás, vagy "hathatós érdek" erre kötelezte őket. Azonban ne csak emberi gyarlóságot sejtsünk az efféle "ügyintézés" mögött. A tapasztalt mérnökök elégtelen száma miatti túlterheltség mellett, az alkalmazható, sok vitás kérdésre feleletet adó vízjogi törvények hiánya is kerékkötője volt az érdemi munkának. Ez viszont már a kormányzat és a törvényhozás közös mulasztása volt. Ilyen körülmények között nem volt véletlen, hogy a hivatali hierarchián kívül álló TÜRR István tábornok, a maga szókimondó módján "az ország Hamupipőkéjének" nevezte a minisztérium vízügyi szakosztályát. A Közmunka- és Közlekedési Minisztériumban az ügyvitel gyarlóságait egy ideig a kormánybiztosi intézmény fokozott igénybevételével hidalták át. A kormánybiztos a terepen, az érdekeltekkel való sürü konzultáció után, sokkal könnyebben bogozhatta ki az összegubancolódott ügyeket, mint az irodákban, a holt betűkkel és vonalakkal bajlódó műszaki hivatalnokok. A kormánybiztosnak a társulati ügyekben nagy hatalma volt. Lényegében a társulati választmány és a közgyűlés valamennyi jogosítványával rendelkezett, néhányat kivéve: a társulat terhére nem intézkedhetett kölcsönfelvételi ügyekben, és nem mondhatta ki a társulat feloszlását. Megbízatása két esztendőre szólt, s a működésével kapcsolatban felmerülő - és a miniszter által jóváhagyott - költségek a társulatot terhelték. Hivatali ideje alatt a közigazgatási törvényhatóság felügyeleti joga is szünetelt a társulat felett. Gyakran megesett azonban, hogy a kormánybiztos sem boldogult, nem igazodott el bizonyos érdekeltségi ellentétek hálójában, akkor megint csak az ügy eldöntését kérő felterjesztésekkel gyarapodott a minisztérium forgalma. Ez a tény azután az 1870-es évek végére a kormánybiztosi intézmény devalválódásához vezetett, s a szegedi árvizet követő új szervezeti megoldások a kormánybiztosi megbízatások terén radikális csökkenést eredményeztek.