Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

A védmüvek fenntartásában és az újak építésében fő szerepet a törvényhatóságok kaptak, és szinte mindenütt ők kezdeményezték a társulatok létrehozását. A műszaki hivataloknak e munkáknál elsősorban ellenőrző, koordináló szerep jutott. (DÓKA, 1987) Jó példái ennek a Vág, a Marcal, a Lajta és más nyugat-magyarországi 7- A töltések vízfelőli oldalának védelme a c 1 '1 V r\ • r 1 hullámverés ellen kar ázással. (CSERNA tolyok szabályozásának sorsa. . . , [ . , . . Karoly rajza.) Rendre a kerületi építészeti igazgatóságok készítették el a szabályozási terveket, s ezeket próbálták elfogadtatni az érdekeltekkel úgy, hogy a megvalósításra társulatokat alakítsanak. Ha az érdekeltek többsége nem volt hajlandó a terv alapján társulatot alakítani, akkor újabb megoldásokat terveztettek az állami mérnökökkel. (DÓKA, 1987) Még hosszan lehetne folytatni az állami műszaki szolgálat és a társulatok kapcsolatának ellentmondásait, amelyek egy túlbürokratizált rendszer lényegéből fakadtak. A KIEGYEZÉSTŐL A SZEGEDI ÁRVÍZKATASZTRÓFÁIG Az 1867-es kiegyezéssel, ill. a felelős magyar kormány megalakulásával a Helytartótanács és az abszolutisztikus közigazgatás megszűnt. A korszak első vízügyi vonatkozású törvényi szabályozása az Ausztria és Magyarország közötti vám- és kereskedelmi egyezményt beiktató 1867:XVI. törvény azon cikkelye volt, amely a mindkét ország területét érintő vizekre kimondta, hogy a hajózásra, folyamőrségre, javításra, vagy jó karbantartásra nézve a jogi szabályozást a két ország törvényhozása, kormánya, egymással egyetértésben hozza. (A törvényt később az 1878:XX. tc. egészítette ki.) A magyarországi vizek tekintetében a magyar kormány - a kiegyezés általános tartalmának megfelelően - visszanyerte rendelkezési jogát. A folyószabályo-